Menstruációs görcsök miatt szállítottak le a repülőről egy brit nő

Forrás: Flickr.com -
repülő leszállítás légiutas-kísérő menstruációs görcs
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Menstruációs fájdalmak miatt kellett leszállni a Dubajba tartó repülőgépről a 24 éves nőnek: nagyon felháborodott.

Dubajba készült barátjával a brit Beth, de sajnos az álomnyaralásuk nem egészen úgy alakult, ahogy tervezték. Még a repülő sem indult el, amikor pokollá vált az útjuk. A lányt ugyanis leszállították a gépről, méghozzá azért, mert a légiutas-kísérők meghallották, hogy menstruációs fájdalmakkal küzd. A stewardessek egy orvossal is konzultáltak, akivel állítólag azt közölték, hogy a lány nem tud repülni.

Menstruációs görcsök miatt kellett leszállnia a brit nőnek - Képünk illusztráció Forrás: Flickr.com

Hiába írta le fájdalmát Beth egyesként egy tízes skálán, el kellett hagyniuk a repülőt. Érthető módon barátjával együtt nagyon dühösek voltak, hiszen

a repülőjegy árán felül további 250 fontba, vagyis körülbelül 85 ezer forintba került, hogy újra foglaljanak

utat egy másik járaton. A légitársaságok megtagadhatják az olyan személy utaztatását, aki rosszul van, és állapota romolhat a levegőben. A társaság szóvivője elmondta, a kapitány hozott egy döntést, miután a hölgy nem érezte jól magát. Csak azt szerették volna, ha szükség esetén megkapja a szükséges orvosi ellátást, amit a gépen nem tudtak volna biztosítani – írja a Metro.

Kikezdték a kommenetelők a magyar színekben induló Elizabeth Swaney síakrobatáthttp://www.life.hu/news/20180220-kikezdtek-a-kommenetelok-elizabeth-swaney-siakrobatat.htmlPillanatok alatt híres lett Elizabeth Swaney síakrobata, miután a téli olimpián sikerült egyetlen akrobatikus mutatvány nélkül végigsíelnie a félcsőben. A kommentelők egy része nagyon mérges a magyar színekben indult sportolóra. NewsOrigoNyilatkozott Lázár Ervin lánya: így halt meg tavaly az édesanyja, Vathy Zsuzsahttp://www.life.hu/news/20180220-lazar-ervin-felesegenek-varhy-zsuzsanak-a-halalarol-nyilatkozott-a-lanya.htmlTragikus hirtelenséggel, 76 évesen távozott az élők sorából Lázár Ervin felesége, Vathy Zsuzsa. Lánya csak most nyilatkozott anyja halálának körülményeiről, állítása szerint órákig várakoztatták a sürgősségin. NewsOrigoElhunyt Szergej Litvinov olimpiai bajnok kalapácsvetőhttp://www.life.hu/news/20180220-elhunyt-szergej-litvinov-olimpiai-bajnok-kalapacsveto.htmlHatvan éves korában elhunyt Szergej Litvinov kétszeres világbajnok kalapácsvető, Szöul olimpiai bajnoka.News--Szellentő utas miatt hajtott végre kényszerleszállást egy repülőgéphttp://www.life.hu/news/20180219-szellento-utas-miatt-hajtott-vegre-kenyszerleszallast-egy-repulogep-becsben.htmlTúl sokat szellentett egy utas a repülőgépen, amit a körülötte ülők nehezen viseltek. Dulakodás és kényszerleszállás lett a vége. NewsOrigoMeztelen képeket kért diákjaitól egy budapesti tanárhttp://www.life.hu/news/20180219-meztelen-kepeket-kert-tanuloitol-egy-budapesti-tanar.htmlA diákok szexuális zaklatásával vádolnak egy budapesti tanárt, aki állítólag meztelen képeket kért a tanulóitól. Az egyik zaklatott fiú nyilatkozott az ügyről. NewsOrigoHivatalos: a KitKat lett a világ legjobb csokijahttp://www.life.hu/news/20180218-a-kitkat-lett-a-vilag-legjobb-csokija.htmlA Rankers.com kereste a választ arra a kérdésre, hogy melyik a világ kedvenc csokoládéja.News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.