A Texas-ban élő nőnek tönkretette életét a szexfüggőség, ma már párkapcsolatban él

szex szexfüggőség szexuális zaklatás függőség felnőtt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szexfüggőségben szenvedett, mégsem tudta élvezni az együttléteket a Texas-ban élő Jace Downey. Édesapja gyerekkorában szexuálisan zakla, ami tönkretette az életét. Munkahelyét elveszítette, de ma már boldog párkapcsoaltban él. 

Alkoholista apja gyerekként szexuálisan zaklatta, ezért felnőttkorában szexfüggő lett a texasi Jace Downey. Függősége ellenére soha nem élvezte a szexet, mégis mindig kereste a testi kapcsolatot idegen férfiakkal - írja a Daily Star.

Munkahelyén kénytelen volt felmondani. Mint mondta: az irodájában is mindig pornófilemt nézett, félt, hogy munkatársai észreveszik. Mikor már az öngyilkosság gonolata is foglalkoztatta, rájött, hogy az életével játszik, ha nem tesz valamit. Úgy döntött, segítséget kér, a terápia alatt pedig előtörtek gyerekkori emlékei.

Elkezdett józan életet élni, majd megismerkedett párjával, Williammel, akivel már boldog kapcsolatban él, és igyekszik függőségben szenvedő embereknek segíteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.