Szextitkokat kutatnak VV Fanni feltételezett gyilkosának múltjában

gyilkosság Novozánszki Fanni szex titok VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Továbbra sem találja a rendőrség a november 20-án eltűnt Novozánszki Fanni holttestét, pedig mindent megtesznek azért, hogy mihamarabb lezárhassák az ügyet. A nyomozók most a gyanúsított B. László múltjában kutakodnak, felkeresték a férfi exét, akit a feltételezett elkövető szexuális szokásairól faggatak.

Dr. Brodmann Péter, a gyanúsított nagybátyja és egykori ügyvédje elmondta a Blikknek, hogy hogyan vallott a hölgy:
"Azt kérdezték, hogy volt-e Lászlónak dühkitörése a kapcsolatuk alatt, vagy valamilyen szexuális perverziója, különös szokása. A hölgy megerősítette, hogy semmi ilyesmiről nem tud beszámolni. A hatóságok most szinte mindenkit megkeresnek, aki valaha kapcsolatba került az egykori ügyfelemmel."

VV Fanni feltélezett gyilkosának szexuális szokásait kutatja a rendőrség Forrás: Origo


Az ügyvéd elmondása szerint B. László egyre nehezebben viseli a bezártságot. A szülei rendszeresen látogatják, és úgy látják, hogy fiuk egyre feszültebb. Mostanában nem kérdezik a rendőrök, jó ideje nem hallgatták ki.

Berki Krisztián és Katona Renáta közös vállalkozásba kezdenek: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180331-berki-krisztian-es-katona-renata-kozos-vallalkozasba-kezdenek-foto.htmlBerki Krisztián és Katona Renáta, Mazsi közös vállakozásba kezdenek: sportruhákat fognak tervezni és készíteni.TV + Sztárok--Hosszú Katinka: "Nehéz időszak áll mögöttünk a magánéletünk miatt"http://www.life.hu/sztarok/20180331-hosszu-katinka-interju-nehez-idoszak-all-mogottunk-a-maganeletunk-miatt.htmlMegtörtént végre, amire az egész ország várt: újra együtt Hosszú Katinka és Shane Tusup. Hosszú idő után végre közös fotót posztoltak, amiből az sejthető, hogy a legjobb úton járnak afelé, hogy megoldják problémáikat. Az úszónő őszintén beszélt magánéleti válságárról. TV + SztárokVV Fanni állítólagos gyilkosának volt ügyvédjétől is DNS-mintát vesz a rendőrség: ezérthttp://www.life.hu/sztarok/20180331-vv-fanni-allitolagos-gyilkosanak-volt-ugyvedjetol-is-dns-mintat-vesz-a-rendorseg-ezert.htmlVV Fanni gyilkosságának ügyében még mindig nincs egyértelmű bizonyíték: a rendőrség nagy erőkkel nyomoz, vajon, ki vagy kik ölhették meg az egykori villalakót.TV + Sztárok--Viaszbaba: rendkívüli sajtótájékoztatót tartanak Krencsey Hella ügyvédeihttp://www.life.hu/sztarok/20180330-rendkivuli-sajtotajekoztatot-tartanak-krencsey-hella-a-viaszbaba-szinesznot-szerettem-cimu-konyv.htmlRendkívüli sajtótájékoztatót tartanak Krencsey Hella, a Viaszbaba - Színésznőt szerettem című könyv szerzőjének ügyvédei. A hírt Hella a Facebookon osztotta meg. TV + SztárokOrigoDemcsák Zsuzsa Palvin Barbival szurkolt Dzsuzsák Balázsnak: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180331-demcsak-zsuzsa-palvin-barbival-szurkolt-dzsuzsak-balazsnak-foto.htmlDemcsák Zsuzsa és Palvin Barbi együtt izgultak a magyar válogatottért. Ennyire jóban vannak?TV + Sztárok--Nagy Duett: Megborzongott Pumped Gabo hangjától Marcellinahttp://www.life.hu/sztarok/20180330-nagy-duett-megborzongott-pumped-gabo-hangjatol-marcellina.htmlAz énekesnő, Marcellina megijedt, amikor kiderült, a Nagy Duettben - a táncáról egykor elhíresült - Pumped Gabóval kell színpadra állnia. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.