Meghalt Alekszandr Kurlovics kétszeres olimpiai bajnok súlyemelő

Forrás: http://drpatrickomalley.com -
olimpiai bajnok súlyemelő Alekszandr Kurlovics
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Váratlanul meghalt Alekszandr Kurlovics kétszeres olimpiai bajnok súlyemelő pénteken - adta hírül a sportág budapesti székhelyű nemzetközi szövetsége (IWF).

Szovjetként, illetve a Független Államok Közösségének csapatában indulva két ötkarikás aranyérmet is nyerő fehérorosz Kurlovics szülővárosában, Grodnóban hunyt el életének 57. évében.

Olimpián 1988-ban és 1992-ben győzött az ólomsúlyúak között, négyszer nyert világbajnokságon, kétszer Európa-bajnokságon összetettben, számos alkalommal állított fel világcsúcsot. Sportpályafutása záróeseményén, az 1996-os atlantai ötkarikás játékokon Fehéroroszország képviseletében az ötödik helyen végzett. Legjobb eredménye szakításban 215, lökésben 260, összetettben pedig 472,5 kg volt. Eredményei elismeréseként 2006-ban helyet kapott a súlyemelő-hírességek csarnokában.

Kurlovics szülőhazájában haláláig részt vett a sportági szövetség vezetőségének munkájában, az európai szövetségben alelnök volt, az IWF-ben pedig a technikai bizottság tagja.

Lezuhant egy ember a Gellért-hegyrőlhttp://www.life.hu/news/20180406-lezuhant-egy-ember-a-gellert-hegyrol-budapesten.htmlEgyelőre nem tudni, mi történt pontosan. News--Megszólalt a VV Fanni meggyilkolásával gyanúsított B. Lászlóhttp://www.life.hu/news/20180406-megszolalt-a-bortonben-a-vv-fanni-meggyilkolasaval-gyanusitott-b-laszlo.htmlElőször nyilatkozott VV Fanni megölésének ügyében a gyilkossággal vádolt B. László. Az egykori sportoló állítja: bűnt követett el, amiért vállalja a felelősséget, de nem ölte meg a lányt. NewsOrigoNapsütés és zápor is várható a jövő hétrehttp://www.life.hu/news/20180401-napsutes-es-zapor-is-varhato-a-jovo-hetre-idojaras.html--Súlyos körhintabaleset történt Franciaországbanhttp://www.life.hu/news/20180401-sulyos-korhintabaleset-tortent-franciaorszagban-egy-ember-meghalt.htmlFöldre zuhant egy körhinta Franciaország dél-keleti részén, a balesetben egy ember meghalt és további 12 megsebesült - írja a BBC. NewsAFPIlyen időjárás várható húsvétvasárnap és hétfőnhttp://www.life.hu/news/20180401-ilyen-idojaras-varhato-husvetvasarnap-es-hetfon-elorejelzes.htmlHúsvétvasárnap borús lesz az idő, többfelé viharossá fokozódik a szél - írja előrejelzésében a köpönyeg.hu. Húsvéthétfőn már naposabb lesz az idő, de az igazi tavaszi időre a hét közepéig kell várni.News--Krencsey Hella követői tudják, ki a leszbikus magyar színésznő, akiről a lány a Viaszbabát írtahttp://www.life.hu/news/20180330-krencsey-hella-kovetoi-tudjak-ki-a-leszbikus-magyar-szineszno-akirol-a-lany-a-viaszbabat-irta.htmlBár még nem mutatott olyan fotót, amin felismerhető lenne a színésznő, de Krencsey Hella követői között többen is úgy vélik, tudják, kiről van szó. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.