Társaival és magával is végezni akart egy budapesti gimnazista

Forrás: Thinkstock -
gyilkosság gimnazista diák Budapest bíróság tömeggyilkosság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tömeggyilkosságot tervezett egy budapesti gimnazista: le akarta lőni diáktársait, majd magával is végezni akart.

A Blikk azt írja, a 16 éves budapesti gimnazista a floridai iskolai lövöldözésről készült videót, illetve az öldökléshez használt fegyverről képeket tartalmazó linkeket küldözgetett osztálytársainak. Kettőjüknek is elmondta, hogy azt tervezi, lelövi társait, majd magával is végez. A gyerekek megijedtek és elmondták a történteket szüleiknek.

A kép csak illusztráció Forrás: Thinkstock

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói ezt követően előállították a fiút, kihallgatták, majd gyorsított eljárásban bíróság elé állították. A Főváros Törvényszék bűnösnek mondta ki emberölés előkészületének bűntettében, és 2 év próbaidőre próbára bocsátotta. A bíróság továbbá megállapította, hogy a vádlott a próbaidő tartama alatt pártfogó felügyelet alatt áll, külön magatartási szabályként pedig önismereti tréningen való részvételre kötelezte.

Az ítélet ellen az eljáró ügyész a fiú terhére, súlyosításért, szabadságvesztés (fiatalkorúak fogházbüntetése) kiszabása és annak próbaidőre történő felfüggesztése érdekében jelentett be fellebbezést. A fiatalkorú vádlott és védője felmentésért fellebbezett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.