Erzsébet királynő Károly hercegnek adja majd át a Nemzetközösségek vezetését

Forrás: AFP/Leon Neal -
Erzsébet királynő öröklés II. Erzsébet brit királynő Károly herceg Nemzetközösség vezetés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Nemzetközösség vezetői pozíciója nem örökölhető úgy mint a brit királyi trón. A Nemzetközösség mintegy 53 tagállamot számlál, képviselőik pedig zárt ajtók mögött arról döntöttek a Windsor kastélyban, hogy vezetőjük II. Erzsébet királynő után legidősebb fia, Károly herceg legyen. 

A BBC információi szerint a Windsor kastélyban zárt ajtók mögött döntöttek arról, hogy az 53 tagállamból álló Nemzetközösség vezetője II. Erzsébet után legidősebb fia, Károly herceg legyen. Ez egyáltalán nem volt egyértelmű, hiszen ez a pozíció nem örökölhető úgy, mint a brit királyi trón. A brit miniszterelnök, Theresa May is a trónörököst támogatta.

Károly herceg lehet a Nemzetközösség következő vezetője Forrás: AFP/Leon Neal

A Nemzetközösséghez ma 2,4 milliárd ember tartozik. A közösség elérendő célja például a béke építése, a nemek közti egyenlőség elősegítése, valamint az éghajlatváltozás mérséklése. Úgy döntöttek, azon dolgoznak majd, hogy 2023-ra az összes tagállamban felszámolják a maláriát, az emberkereskedelmet, 2030-ra pedig szeretnék, ha minden fiú és lány legalább 12 éves oktatást kapna.

Esküvőre menet halt meg a násznép: belezuhantak a szakadékbahttp://www.life.hu/news/20180421-eskuvore-menet-halt-meg-a-nasznep-belezuhantak-a-szakadekba.htmlSzörnyű tragédia rázta meg Indiát: szakadékba zuhant egy násznépet szállító kamion. News--Kisbolygó húzott el a Föld melletthttp://www.life.hu/news/20180421-kisbolygo-huzott-el-a-fold-mellett-nasa.htmlKiderült: a napokban egy kisbolygó húzott el nem sokkal a Föld mellett. Érkezését sokáig senki nem vette észre. News--Instagram-profilt készített a kaszáshttp://www.life.hu/news/20180422-instagram-profilt-keszitett-a-fekete-ruhas-kaszas-uj-zeland.htmlNem találunk szavakat a kaszás Insta-fotóira: de az biztos, hogy halál jó fej. Fotósorozata azonnal a kedvencünk lett. NewsOrigoCsörgőkígyó- és medvetámadás után tigriscápa harapta meg a 20 éves amerikai férfithttp://www.life.hu/news/20180422-csorgokigyo-es-medvetamadas-utan-tigriscapa-harapta-meg-a-20-eves-amerikait.htmlNincs szerencséje az amerikai Dylan McWilliamsnek a vadállatokkal: az elmúlt négy évben a 20 éves fiatalembert megharapta egy medve, megmarta egy csörgőkígyó, és a héten Hawaii partjainál egy tigriscápa harapott a lábszárába.NewsOrigoJégesővel törhet be a hidegfronthttp://www.life.hu/news/20180422-jegesovel-torhet-be-a-hidegfront-hetfon-kedden-idojaras.htmlMa még csak kevés helyen kell tartanunk az időjárás kellemetlenségeitől, de hétfőn zápor, zivatar és jégeső is előfordulhat, keddre pedig alaposan lehűl a levegő is. News--Meghalt 117 évesen a világ legidősebb embere, Tadzsima Nabi http://www.life.hu/news/20180422-meghalt-117-evesen-a-vilag-legidosebb-emberetadzsima-nabi-japan-no.htmlMeghalt szombaton a világ legidősebb embere, egy 117 éves japán nő. Tadzsima Nabi a dél-japán Kikai város kórházában hunyt el, ahol már január óta ápolták. Az asszony 1900. augusztus 4-én született, jelentések szerint 160 leszármazottja van, beleértve a szépunokákat. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.