Szurikáta-ügy: a Facebookon szólalt meg a kisfiú édesapja

"Forrás: Lantos Gábor " -
szurikáta
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Napok óta az egész országot a Kecskeméti Vadasparkban elpusztult szurikáta ügyé foglalkoztatja. Egy ötödikes fiú földhöz vágott egy szurikátát, miután az megharapta. A vemhes állat elpusztult. A diák apja a közösségi oldalán reagált a történtekre.

"Üdvözlöm kedves igazgató úr! Én lennék ennek az önök által gyakorlatilag gyilkosnak nevezett gyerek apja.Elsősorban sajnálom hogy az állat elpusztult ezért elnézést a fiam nevében is,de az igazságot kellett volna lenyilatkoznia szenzációhajhászás helyett .Ugyebár egy nyitott tetejű kifutórol beszélünk ami kb derékig ér. A gyerekek az ujjukat a levegőben körkörösen mozgatva futkosásra bírták az állatokat,a fiam kicsit mélyebbre nyúlt.Ebben hibázott.Ekkor a szurikáta ráharapott az ujjára átharapva a körmét is. Ilyedtében és fájdalmában elkezte rázni,mire az allat nagy nehezen elengedte ,leröpült a földre sajnos mint kiderült rosszul érkezett a talajra,tehát nem verte agyon mint néhány cikkben megjelent. Ön a síró,vérző kezű gyerekkel nem kis ideig ordibált, aztán taxit kellett hívni,mert önök olyan segítőkészek voltak.Biztosan nem volt járművük bevinni a gyereket az orvoshoz.Az orvosnál kiderült, nem ő volt az első akit megharapott az allat.Félreértés ne essék nem felmenteni szeretném a fiamat,hibázott ezért elnézést.De ön nagyobbat hibázott amikor egy állatot helyezett egy ember elé. Sajnáljuk a történteket további sok sikert a munkájukhoz de legközelebb de ne legyen ilyen. Korrektebb tájékoztatást adjon ha már ezt pozíciót tölti be" - olvasható.

Forrás: Lantos Gábor

Gyógyszer-túladagolás miatt mosták ki Judy gyomráthttp://www.life.hu/sztarok/20180516-gyogyszertuladagolas-miatt-mostak-ki-judy-gyomrat-3-eves-volt.htmlTörténtekről, az énekesnő édesanyja, Judit mesélt a Vigyázat, szülővel vagyok! felvételén. TV + Sztárok--Schobert Norbi visszavonul, május 26-án tartja utolsó aerobikórájáthttp://www.life.hu/sztarok/20180516-schobert-norbi-visszavonul-majus-26an-tartja-utolso-aerobikorajat.htmlMár egy ideje tudni lehet, hogy Schobert Norbi hamarosan végleg visszavonul az edzősködéstől: ám arról eddig nem beszélt, hogy ennek egyik oka megromlott egészségi állapota. Elmondta, hogy a több évtizedes aktív sport miatt elkoptak a porcok gerincében és állandó fájdalom kínozza. TV + SztárokOrigoVicces képet osztott meg a vörös szőnyegről Tóth Verahttp://www.life.hu/sztarok/20180512-vicces-kepet-osztott-meg-a-voros-szonyegrol-toth-vera-enekesno.htmlAz Inspiráló Nők Estjén vett részt Tóth Vera. Az énekesnő kissé elengedte magát, és ezt meg is osztotta az Instagramján. TV + Sztárok--Gyógyszer-túladagolás miatt mosták ki Judy gyomráthttp://www.life.hu/sztarok/20180516-gyogyszertuladagolas-miatt-mostak-ki-judy-gyomrat-3-eves-volt.htmlTörténtekről, az énekesnő édesanyja, Judit mesélt a Vigyázat, szülővel vagyok! felvételén. TV + Sztárok--Avicii törött üveggel követett el öngyilkosságothttp://www.life.hu/sztarok/20180501-avicii-28-eves-dj-torott-uveggel-kovetett-el-ongyilkossagot.htmlA vizsgálatok kiderítették, hogy Avicii öngyilkos lett, most pedig már azt is lehet tudni, miként végzett magával a világsztár. TV + Sztárok-- Soha nem látott aktképek kerültek elő Nánási Pálrólhttp://www.life.hu/sztarok/20180501--soha-nem-latott-aktkepek-kerultek-elo-nanasi-palrol-vigyazat-szulovel-vagyok.htmlÖrdög Nóra bevallotta, ő már látta férje aktképeit, de senkit sem szeretett volna megfosztani az élménytől, így mindenkinek megmutatta azokat. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.