VV Fanni elrablója leépült a börtönben: nagyon lefogyott

fogyás B. László börtön VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
B  László fizikailag és mentálisan is folyamatosan épül le azóta, hogy börtönbe került: VV Fanni meggyilkolásával gyanúsítják. 

Azóta, hogy börtönbe került, B. László folyamatosan épül lefelé, pedig egy darabig még biztosan nem helyezik szabadlábra. Jövő héten kerül bíróság elé személyi szabadság megsértése, és emberülés miatt, utóbbit ugyan tagadja. Egykori védője szerint még fél évig biztosan előzetesben marad B. László, amit meg is üzent neki új ügyvédjén keresztül. A férfi sokkot kapott a hírtől.

VV Fanni feltételezett gyilkosa lefogyott a börtönben

lassan mínusz húsz kiló körül jár.

BorsnakLászló úton volt, vezetett, amikor leszorították a TEK-esek az útról. Gépfegyverrel elé állva kiparancsolták az autóból"

"A környezetében senki sem kételkedik az igazában, esküdnie sem kellett volna, de megtette az édesanyjának is. A barátnője lelécelt mellőle. Igaz, friss, pár hetes kapcsolatról beszélünk, de akkor is lehetett volna kitartóbb. Tán kétszer, ha bement hozzá a börtönbe, de úgy érezte, nem bírja ezt a terhet, inkább szakít" - árulta el az ügyvéd.

Volt rendőr a VV Fanni-ügyről: bárhova elrejthette gyilkosa a lány holttestét


VV Fanni holtteste után nagy erőkkel nyomoznak a rendőrök, eddig sikertelenül. Azon az útvonalon keresik, ahol a gyanúsított a bérelt autójával járt, de egy volt rendőr szerint szinte bárhol lehet a lány teste, hiszen a feltételezett gyilkosnak volt két napja arra, hogy elrejtse. Olvasd el erről a Life.hu cikkét!

Brutális baleset történt Ceglédbercelnél: kilencen haltak meghttp://www.life.hu/news/20180523-brutalis-baleset-tortent-cegledbercelnel-kilencen-haltak-meg.htmlKilenc ember halt meg a Ceglédbercel közelében kedden délután történt közúti balesetben, valamennyien egy román rendszámú kisbuszban utaztak - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője este az MTI-vel. News--Előzetes letartóztatásba kerül a 16 éves Ferenc, aki megölhette a 8 éves Adriennt: videóhttp://www.life.hu/news/20180522-elozetes-letartoztatasba-kerul-a-16-eves-ferenc-aki-megolhette-a-8-eves-adriennt-video.htmlRollerezni indult a 8 éves Adrienn bátyja barátjával, a 16 éves Ferenccel, ám a kislány sötétedéskor sem tért haza, másnap hajnalban holtan találták. A fiú beismerte, hogy megölte a sólyoni kislányt. News--Időjárás: Németh Lajos szerint hétvégén már 30 fok is lehet a hőmérséklethttp://www.life.hu/news/20180522-nemeth-lajos-szerint-hetvegen-mar-30-fok-is-lehet-a-homerseklet.htmlFotó: Szabó Gábor - OrigoKigyulladt egy autóbusz az M0-sonhttp://www.life.hu/news/20180521-kigyulladt-egy-autobusz-az-m0son-1.htmlKigyulladt egy autóbusz az M0-s autóúton Pécel közelében hétfő este, nem sérült meg senki, az érintett szakaszt lezárták - tájékoztatta a rendőrség és a katasztrófavédelem az MTI-t.NewsOrigoBeismerő vallomást tett a nyolc éves sólyi kislány, Adrienn gyilkosahttp://www.life.hu/news/20180521-beismero-vallomast-tett-a-nyolc-eves-solyi-kislany-adrienn-gyilkosa.htmlVisszavitték a rendőrök szörnyű tettének helyszínére a 16 éves hajmáskéri F. Ferencet, akit azzal vádolnak, hogy megölte a nyolc éves sólyi kislányt, Adriennt - írja a Blikk. NewsOrigoEgy libanoni hajléktalan nőnek, Fatimának 294 millió forintnyi vagyona volt bankszámláján: halál után derült kihttp://www.life.hu/news/20180521-milliomoskent-halt-meg-a-libanoni-hajlektalan-fatima.htmlMindenki ismerte Fatimát, a libanoni hajléktalan nőt, de senki nem sejtette, hogy valójában milliomos. Csak halála után derült ki. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.