Kettős tragédia Hortnál: megszólalt az édesanya

öngyilkos öngyilkosság Hort
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy megírtuk, egy nő négyéves unokájával együtt egy tehervonat elé vetette magát szombaton délután Hort és Csány között. A tragédiáról mostanra részletek is napvilágot láttak. Az Agria TV úgy tudja, a nő kerékpárjával ment a vasúti átjáróba.

A gyermeket a kerékpáron, a gyerekülésben vitte. A kereszteződés mellett letámasztotta a biciklit, a gyermeket magához vette, és az érkező tehervonat elé ugrott. Esélyük sem volt túlélni az ütközést. A helyszínelés idejére az utat lezárták, a vonatok lassítva közlekedtek.

A kisgyerek édesanyja is megszólalt, nem érti, hogy az anyja miért vetette magát vonat elé a kis Benettel a karján. A gyászoló nő tagadja azt a közösségi médiában terjedő kiírást, miszerint el akarták tőle venni a kisfiút. "Ez hazugság, Benettnek mindene megvolt, soha még csak figyelmeztetést sem kaptunk a gyámügytől. Nem tudom, anyám miért csinált ilyet, semmi oka nem volt rá" - mondta el a Blikknek Brigitta, aki tolókocsival tud csak közlekedni.

Forrás: Thinkstock

Mindenki könnyezett Harry herceg és Meghan Markle esküvőjénhttp://www.life.hu/sztarok/20180527-mindenki-konnyezett-harry-herceg-es-meghan-markle-eskuvojen-szombaton.htmlMeghan Markle megríkatta a vendégeket a múlt szombaton tartott esküvő utáni fogadáson beszédével. Az ifjú feleség versben fejezte ki Harry herceg iránt érzett szerelmét. Elmondta, mennyire boldog, és azt is, hogy találkozásuk szerelem volt első látásra.TV + SztárokOrigoA Nagy Duett: már csak öt páros van versenybenhttp://www.life.hu/sztarok/20180527-a-nagy-duett-mar-csak-ot-paros-van-versenyben.htmlKözeledik a finiséhez A Nagy Duett. Már csak öt páros áll színpadra vasárnap este, és hamarosan kiderül, ki, vagyis kik nyerik a versenyt. Te kiknek szurkolsz? Szavazz!TV + SztárokOrigoMorgan Freemant nyolcan vádolják szexuális zaklatással, az életműdíját is elvehetikhttp://www.life.hu/sztarok/20180527-morgan-freemant-nyolcan-vadoljak-szexualis-zaklatassal-az-eletmudijat-is-elvehetik.htmlNéhány nappal ezelőtt nyolc nő is állította, hogy Morgan Freeman szexuálisan zaklatta őket. A színész állítja: semmi ilyen nem történt. TV + Sztárok--Bodrogi Viktor lehet Hosszú Katinka új edzőjehttp://www.life.hu/sztarok/20180526-bodrogi-viktor-lehet-hosszu-katinka-uj-edzoj.htmlA Százhalombattán edzősködő Bodrogi Viktor lehet Hosszú Katinka új edzője – értesült a Nemzeti Sport.TV + SztárokOrigoAsztrológus vetette össze Harry herceg és Meghan Markle horoszkópjáthttp://www.life.hu/sztarok/20180527-asztrologus-vetette-ossze-harry-herceg-es-meghan-markle-horoszkopja.htmlKülönböző közegből jönnek, ám szemmel láthatóan odavannak egymásért. Ilyen lehet Harry herceg és Meghan Markle az asztrológus szerint. TV + Sztárok--Feljelentették Schobert Norbithttp://www.life.hu/sztarok/20180526-feljelentettek-schobert-norbit-hogy-vezetes-kozben-elozik-a-facebookon.htmlSchobert Norbi rendszeresen beszél követőihez a Facebookon vezetés közben, ez pedig sokak szemét szúrta, így feljelentették. Az üzletember reagált a vádra. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.