Farkas Helga hasonlóság eltűnés VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Farkas Helga 1991-ben tűnt el, a gyanúsítottra azonban csak emberrablást sikerült bizonyítani, és a lány holtteste sosem került elő. Ez csak néhány pont a sok közül, melyben eddig nagyon hasonlít Helga és VV Fanni esete. 

Farkas Helga

Farkas Helga Forrás: MTI/Németh György

Farkas Helga 1991. június 27-én tűnt el, elrablásával Csapó Józsefet és annak barátját, Juhász Bendeket gyanúsították meg. Helgát egy autószerelőnél látták utoljára élve, elrablása napján már rögtön pénzt követeltek a fiatal lány apjától, és másnap is. Akkor még Helga biztosan élt, édesapjának le is játszották a lány hangját. Helga autóját a nyomozás során találta meg a rendőrség, benne egy 44-es lábnyommal, és egy ismeretlen tenyérlenyomattal, mely egyik gyanúsítotthoz sem tartozott. Juhász Benedek halála után felesége nyilvánosságra hozta azt, amit ő tudott az esetről. Eszerint Helgát egy orosházi garázs szerelőaknájában tartották fogva, majd miután a váltságdíjat nem kapták meg, megfojtották és egy csatornába dobták. Miután azonban féltek a lebukástól, a maradványokat összegyűjtötték egy évvel később és a gárdosi erdőben elégették.

VV Fanni

VV Fanni Forrás: RTL Sajtóklub

Novozánszki Fanni november 20-án tűnt el, elrablásával B. Lászlót gyanúsítják. Kamerafelvételeken látható, ahogy B. László lecipeli a mélygarázsba Fanni testét, de az nem állapítható meg, hogy eszméletlen vagy halott volt-e a lány akkor. A férfi csak részleges beismerő vallomást tett, a gyilkosságot nem ismerte el. A gyanúsított bérelt autójának GPS-jelei alapján a következő négy napban Dunaújváros és Veszprém között furikázott. Az autóban vérnyomokat és kötelet is találtak. Fanni holttestét nagy erőkkel keresik, egyelőre azonban a hatóság emberei nem jártak sikerrel.

Íme, a két ügy közötti hasonlóságok:

  • Mindkét lányt lerabolták. A tettet olyan férfi követte el, akiben megbíztak.
  • A Bors szerint B. László pénzért rabolhatta le Fannit szemben a korábbi hírek szerint, melyek szerelmi bánatról szóltak. Helga esetében az indíték sosem volt kérdés, mindenki tudta, hogy váltságdíjat akartak.
  • A feltételezett tettest nem fogták el, de a gyilkosságot egyik esetben sem tudták a gyanúsítottra bizonyítani. Fanni esetében legalábbis egyelőre.
  • Helga ügye a 90-es években megrázta az országot, ahogy Fanni esetét is figyelemmel kísérik az emberek.

Erkélyeken kapaszkodott fel egy férfi, hogy megmentsen egy 4 éves gyerekethttp://www.life.hu/news/20180528-erkelyeken-kapaszkodott-fel-egy-ferfi-hogy-megmentsen-egy-4-eves-gyereket.htmlEgy párizsi ház negyedik emelétről zuhant ki majdnem egy négy éves gyermek, ám egy férfi halált megvető bátorsággal felkapaszkodott az erkélyeken és megmentette a gyermeket. News--Összeesett a pályán és meghalt a fiatal amerikai kosárlabdázó, James Hamptonhttp://www.life.hu/news/20180528-osszeesett-a-palyan-es-meghalt-a-fiatal-amerikai-kosarlabdazo-james-hampton.htmlHoltan esett össze a Team United egyik fiatal kosárlabadázója meccs közben. Hiába termett ott rögtön a segítség, nem tudták visszahozni. News--Megfojtotta, majd egy házba falazta munkatársát egy baranyai férfihttp://www.life.hu/news/20180527-megfojtotta-majd-egy-hazba-falazta-munkatarsat-egy-ferfi-3-evig-ott-volt.htmlPuszta kézzel megfojtotta, majd édesanyja épülő házába falaztatta be volt munka- és cégtársát egy baranyai férfi: úgy tudni bosszúból ölt. A holttest három évig a falak között volt. News--Két fiatal is meghalt a a Mutiny fesztiválon Portsmouth-banhttp://www.life.hu/news/20180527-ket-fiatal-is-meghalt-a-a-mutiny-fesztivalon-portsmouthban-szombaton.htmlEgy 18 éves lány és egy 20 éves fiú halt meg szombaton a Mutiny fesztiválon Portsmouth-ban A haláleseteket külön kezelik, a rendőrség szerint nincsenek összefüggésben. News--Federico Zini olasz focista meggyilkolta volt barátnőjét, Elisa Amatót, aztán öngyilkos letthttp://www.life.hu/news/20180527-federico-zini-olasz-focista-meggyilkolta-volt-baratnojet-elisa-amatot-aztan-ongyilkos-lett.htmlA csatár Federico Zini 24 éves volt volt barátnője, Elisa Amato 30. Zini meglátogatta a hölgyet Pratóban, és arra kérte, hogy tartson vele, de amikor kosarat kapott, lelőtte őt. NewsOrigoHarminc fok körüli meleg lesz május utolsó napjaibanhttp://www.life.hu/news/20180527-harminc-fok-koruli-meleg-lesz-majus-utolso-napjaiban-es-zaporok.htmlA következő napokban is többször várhatók záporok, zivatarok, de emellett sok lesz a napsütés, egyre melegszik az idő: május utolsó napjaiban 32 Celsius-fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez. NewsFotó: Polyák Attila - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.