Novozánszki Fanni B. László gyanúsított vallomás bíróság VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
B. László kiakadt, mert szerinte a rendőrők nem kíváncsak arra, hogy ő miként látja a történteket - írja a Blikk.

"Egy vicc, ami a bíróságon történt. Egyetlen kérdést sem intéztek Lacihoz, miközben ez az ügy hemzseg a megválaszolatlan kérdésektől. Semmire sem voltak kíváncsiak, volt védencemnek szinte könyörögnie kellett, hogy vallomást tehessen. Azt is többször elmondta, hogy szeretné a rendőröknek megmutatni, hogy hol adta át az alélt állapotban lévő lányt két ismeretlen embernek. Talán annyit sikerült elérnie, hogy ezt a helyszíni szemlét megejtik valamikor" - mondta a lapnak Dr. Brodmann Péter, a gyanúsított, B. László egykori ügyvédje és nagybátyja, aki azt is nehezményezi, hogy a család férfitagjaitól hónapokkal ezelőtt levett DNS- mintát csak most kezdik a laborban vizsgálni. A nyomozók azt akarják megtudni, hogy a B. kocsijában talált kötélhez ki érhetett még hozzá rajta kívül.

B. László szerint nem kíváncsiak a vallomására a nyomozók Forrás: Facebook




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.