Kiderült, miért olyan csúnyák a buszok üléshuzatai

Forrás: Shutterstock -
tervezés kosz üléshuzat busz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nyomós oka van annak, hogy a tömegközlekedési eszközök üléshuzatai enyhén szólva is divatjamúltak.

Úgy tűnik, hogy a kárpittervezők csukott szemmel rajzolnak, amikor a buszok, villamosok üléshuzatait tervezik. Ha valaki tud egyet is mondani, amelyik tetszett neki, talán ő az egyedüli a világon. A nem túl divatos és sokszor csúnya mintáknak, kellemetlen tapintású anyagoknak azonban fontos szerepe van a BBC cikke szerint.

Mintakavalkád a buszon Forrás: Shutterstock

Az anyagoknál az elsődleges szempont, hogy tűz esetén minél később kapjanak lángra és minél később kezdjenek el füstölni. Mivel a buszok több évtizedig is forgalomban lehetnek, fontos, hogy az anyagok tartósak legyenek, ne legyen szükség gyakori cserére. A hosszú használati időből adódóan az is lehetséges, hogy ezeket az anyagokat még a 90-es években tervezték, akkor pedig a vad minták korszakát éltük.

A mintáknak is van szerepe: az üléseknek akkor is tisztának kell tűnnie, amikor már nem igazán azok. A szennyeződések pedig igencsak meglátszanak az egyszínű anyagokon.

Keresztelőn villantott a svéd királyné unokaöccsének felesége, Maline Sommerlathhttp://www.life.hu/sztarok/20180611-keresztelon-villantott-a-sved-kiralyno-unokaoccsenek-felesege-maline-sommerlath.htmlKellemetlen pillanatokat élt át a svéd királyné unokaöccsének felesége, Maline Sommerlath: egy keresztelőn csúszott le róla a szoknya. TV + Sztárok--George Clooney és Amal Clonney titkokat árultak el kapcsolatukrólhttp://www.life.hu/sztarok/20180611-george-clooney-es-amal-clooney-titkokat-arultak-el-kapcsolatukrol.htmlAmal és George Clooney nem sokszor beszél kapcsolatukról, de néhány titkot szerencsére sikerült kikotyogniuk. Megható, mennyire összeillenek! TV + Sztárok--Szakértő elemezte Victoria és David Beckham gesztusaithttp://www.life.hu/sztarok/20180611--szakerto-elemezte-victoria-es-david-beckham-gesztusait-valas.htmlDavid és Victoria Beckham közösen jelent meg egy rendezvényen azután, hogy válásukról kezdtek el pletykálni. Egy szakember most kielemezte a pár gesztusait. TV + Sztárok--Ezt a tulajdonságot örökölte Harry herceg az édesanyjától, Diana hercegnétőlhttp://www.life.hu/sztarok/20180611-ezt-a-tulajdonsagot-orokolte-harry-herceg-az-edesanyjatol-diana-hercegnetol.htmlVégre kiderült, milyen nagy ajándékot kapott Harry herceg az édesanyjától: Elton John kotyogta ki. TV + Sztárok--Csobot Adél fürdőruhában mutatta meg, milyen nagy már a pocakjahttp://www.life.hu/sztarok/20180611-csobot-adel-furdoruhaban-mutatta-meg-milyen-nagy-mar-a-pocakja.htmlFürdőruhában, egy balatoni vitorláson mutatta meg Csobot Adél, hogy mekkorát nőt a pocakjában második kisfia.TV + Sztárok--Így örül a nyárnak: aligbugyiban terpesztett Zimány Lindahttp://www.life.hu/sztarok/20180611-igy-orul-a-nyarnak-aligbugyiban-terpesztett-zimany-linda.htmlSzexi bikinis fotót posztolt az Instagramra Zimány Linda: megmutatta, mennyire örül a nyárnak. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.