VV Fanni-ügy: életveszélyes fenyegetéseket kap a börtönben a feltételezett gyilkos

gyilkosság fenyegetés Novozánszki Fanni B. László gyanúsított börtön VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
B. László, akit Novozánszki Fanni megölésével gyanúsítanak, életveszélyes fenyegetéseket kap a börtönben. Néhány hete már kérvényezte, hogy házi őrizetbe kerülhessen, de a bíróság elutasította, így augusztusig biztosan rácsok mögött marad - írja a Blikk.

B. Lászlót pár hete hallgatta ki a nyomozási bíró. Erre azért került sor, mert fél év előzetes után felülvizsgálják, hogy szükséges-e a rabnak börtönben maradnia. B. László marad a rácsok mögött: a hatóságok szerint tartani kell attól, hogy megszökik, vagy tárgyi bizonyítékokat semmisít meg.

A lapnak a gyanusított egykori ügyvédje és nagybátyja, Brodmann Péter nyilatkozott:
"Unokaöcsémet a többi rab többször is életveszélyesen megfenyegette. Rettenetes dolgokat kiabáltak át neki a másik cellákból. Például hogy „Megölünk, kinyírunk!", „Fanniért az életeddel fogsz fizetni!". Laci nagyon megijedt, hiszen nem tudta, hogy az őt fenyegetők valóra is váltják-e ígéreteiket. Szerencsére a börtönparancsnokság nagyon éber volt, időben közbeléptek, és a szabályok betartásával olyan megoldást alkalmaztak, hogy ne is érintkezzen, ne is találkozzon azokkal, akik megfenyegették. Így már legalább az életéért nem kell aggódnia. Most olyanokkal van egy cellában, akik biztos nem fogják bántani. A sétákra is csak velük mehet, az étkezés pedig nem probléma, hiszen azt a cellába kapják, ott ehetik meg."

B. Lászlót megfenyegették a börtönben Forrás: Facebook



Vasvári Vivien meglepő vallomást tett a melleirőlhttp://www.life.hu/sztarok/20180612-vasvari-vivien-meglepo-vallomast-tett-a-melleirol.htmlA Feleségek luxuskivitelben szereplői egy talkshow-ban beszélték meg, milyen problémáik vannak egymással. Az adás után Vasvári Vivien egy képet is megosztott rajongóival, ám egyikük furcsállta a luxusfeleség melleit. TV + Sztárok--Álomházasságáról vallott Marton Adriennhttp://www.life.hu/sztarok/20180612-alomhazassagarol-vallott-marton-adrienn-edvin-marton.htmlMarton Adrienn és Edvin Marton igazi álompár: boldogan nevelik gyermekeiket és a karrierjüket is sikeresen egyengetik. Az egykori modell most elárulta, mi a titkuk. TV + Sztárok--Halle Berry szexi félmeztelen fotót posztolthttp://www.life.hu/sztarok/20180612-halle-berry-szexi-felmeztelen-fotot-posztolt.htmlA medence partján élvezi a vizet Halle Berry, ám testét mindössze egy falatnyi szoknya takarja. TV + Sztárok--Jessie J megmutatta kis melleit: végre elfogadta önmagáthttp://www.life.hu/sztarok/20180612-jessie-j-megmutatta-kis-melleit-vegre-elfogadta-onmagat.htmlRajongói is meglepődtek Jessie J friss fotóján, amelyen félmeztelenül látható. Az énekesnő a képhez egy őszinte bejegyzést is írt. Elárulta, hogy végre sikerült elfogadnia testét. TV + Sztárok--Berki Krisztián még idén szeretné elvenni Mazsithttp://www.life.hu/sztarok/20180612-berki-krisztian-meg-iden-szeretne-elvenni-mazsit.htmlMontenegróban nyaralt Berki Krisztián és kedvese, Katona Renáta. Lánykérés az utazás alatt nem történt, de elárulta, mikorra tervezik az esküvőt. TV + SztárokOrigoSváby András tetováltatott, mindenkit meglepett velehttp://www.life.hu/sztarok/20180612-svaby-andras-tetovaltatott-mindenkit-meglepett-vele.htmlCsak kevesen tudták, hogy a műsorvezető, Sváby András tetoválást csináltatott fiával közösen. Most megmutatta, mit ábrázol. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.