Eltűnése után 17 évvel találta meg időutazó férjét a kádban az asszony

időutazás pucér eltűnés széf
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
2001-ben tűnt el az a férfi, aki csak Johnnak nevezi magát. Felesége halottnak hitte, ám idén megjelent pucéran saját kádjukban. Állítja: eddig időutazott. 

Időutazónak vallja magát az a férfi, aki 2001-ben tűnt el, majd ebben az évben előkerült. Az Express cikke szerint a felesége, aki már régen halottnak hitte, egyik nap zajt hallott a házból, a rendőrséget is értesítette. Végül a férje ücsörgött pucéran a kádban.

A férfi, aki Johnnak nevezi magát állítja: 2001-ben a jövőbeli énje jött el érte, hogy elvigye 2018-ba, vagyis a jelenbe, hogy átadja tudását. Egy széfet is elhelyezett a háza környékén, amelyben fontos információk vannak elrejtve, jelenleg az a célja, hogy ezeket a fontos információkat felfedje.

A beszélgetést, amikor a feleség felhívta a 911-et, rögzítették is, ami az alábbi videóban hallgatható meg:

Elhunyt Klapka György testvére, Máriahttp://www.life.hu/news/20180628-elhunyt-klapka-gyorgy-testvere-maria.htmlHosszan tartó betegség után 88 éves korában elhunyt Klapka György testvére, Klapka Mária. Az asszonyt nevelt fia, az Aranyember legidősebb gyermeke, ifjabb Klapka György és vérszerinti fia, Répás Lajos is gyászolja. NewsVV Fanni ügyének felderítésére sok pénzt költöttek a hatóságokhttp://www.life.hu/news/20180628-vv-fanni-ugyenek-felderitesere-sok-penzt-koltottek-a-hatosagok.htmlVV Fanni ügyének felderítésére rengeteg szakértőt bevetettek, de hiába. Az FBI sem kerül közelebb a megoldáshoz. Mindent megtettek a hatóságok, de egyelőre nem sikerült elérni az áttörést. Pedig a pénzt sem sajnálták, jóval többet költöttek, mint azt egy átlagos gyilkossági vagy eltűnéses ügyben szokás. News--Időjárás: esőre és záporra kell számítanunk még csütörtökön és péntekenhttp://www.life.hu/news/20180628-idojaras-esore-es-zaporra-kell-szamitanunk-meg-csutortokon-es-penteken.htmlJúnius utolsó hete nem a kánikuláról és a szikrázó napsütésről szólt, és úgy tűnik, még egy-két napig el kell tűrnünk az őszies időt. News--Elmarad a szombati Balaton-átúszáshttp://www.life.hu/news/20180628-elmarad-a-szombati-balatonatuszas.htmlElmarad a szombatra tervezett 36. Lidl Balaton-átúszás, amelyen hagyományosan Révfülöpről indulnak a résztvevők és a balatonboglári Platán strandra érkeznek meg.News--Hét és fél év fegyházbüntetésre ítélték a Szentendrei úti gázolóthttp://www.life.hu/news/20180628-het-es-fel-ev-fegyhazbuntetesre-iteltek-a-szentendrei-uti-gazolot.htmlHét és fél év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság szerdán, első fokon azt a férfit, aki tavaly márciusban ittasan okozott halálos balesetet a fővárosi Szentendrei úton.News--8 hónapja nem használ sampont, így kezeli a hajáthttp://www.life.hu/news/20180627-8-honapja-nem-hasznal-sampont-igy-kezeli-a-hajat.htmlVirginia Tapp csatlakozott ahhoz a mozaglomhoz, mely igyekszik kiiktatni a mindennapi életből a vegyi anyagokat, így 8 hónapja nem használ sampont, elárulta, mivel tartja tisztán a fejbőrét és a haját. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.