Yakiboyért, a kitetovált férfiért rajong az internet

luxus meztelen test életmód tetoválás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már több mint 63 ezer követője van annak a férfinek, aki Instagram-profilján csak Yakiboy-nak nevezi magát. Úgy tűnik, nem veti meg a luxusholmikat, kitetovált testét pedig előszeretettel mutogatja meztelenül is. 

Kondizni és enni is szeret, de láthatóan a luxusholmikat is imádja Yakiboy, akiért rajong az internet.

Instagram-oldalának már több mint 63 ezer követője van, a fotóin pedig nem szerepel más, mint ő maga. A Mirror szerint érdemes figyelni azokra a luxus dolgokra, amikkel körülveszi magát. A férfi Versace márkájú ágyneműben hajtja álomra a fejét, de ágya mellett egy aranyozott beretta alakú lámpa is áll, amely a 1800 dollárba, azaz több mint 500 ezer forintba kerül.

Yakiboy arca kivételével szinte az egész testét kitetováltatta, előszeretettel mutatkozik meztelenül, de edzés közben is szívesen mutatja meg idomait.

#YakiboY

Yaki boY (@leon68yaki) által megosztott bejegyzés,

#YakiboY #versace @hairroyalemascot @russianhairextensionsau

Yaki boY (@leon68yaki) által megosztott bejegyzés,

#YakiboY USE My CODE: YAKI20 For 20% OFF Ur Purchase ✅ @rigfitactivewear

Yaki boY (@leon68yaki) által megosztott bejegyzés,

Eltűnése után 17 évvel találta meg időutazó férjét a kádban az asszonyhttp://www.life.hu/news/20180628-eltunese-utan-17-evvel-talalta-meg-idoutazo-ferjet-a-kadban-az-asszony.html2001-ben tűnt el az a férfi, aki csak Johnnak nevezi magát. Felesége halottnak hitte, ám idén megjelent pucéran saját kádjukban. Állítja: eddig időutazott. NewsOrigoVádat emeltek a pécsi ápolónő ellen, aki mérgezte kollégáithttp://www.life.hu/news/20180628-vadat-emeltek-a-pecsi-apolono-ellen-aki-mergezte-kollegait.htmlKönnyű testi sértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy ápolónő ellen, aki mintegy egy éven keresztül nyugtató- és altatószerekkel mérgezte kollégáit - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel. News--Magánnyomozó lett Sheila Wysocki, hogy 20 év után megtalálja barátnője gyilkosáthttp://www.life.hu/news/20180628-magannyomozo-lett-sheila-wysocki-hogy-20-ev-utan-megtalalja-baratnoje-gyilkosat.htmlKollégiumi ágyában erőszakolták meg és ölték meg Sheila Wysocki szobatársát, Angela Samotát. A nő húsz év után sem tudott belenyugodni a történtekbe, magánnyomozó lett és megtalálta a gyilkost. News--Péniszt véstek egy kiszáradt ausztrál tó fenekébe: az űrből is látnihttp://www.life.hu/news/20180628-peniszt-vestek-egy-kiszaradt-ausztral-to-fenekebe-az-urbol-is-latni.htmlÚjabb különleges látképpel bővült a világ, ami bár nem olyan lenyűgöző, mint a kínai nagy fal, de legalább az űrből is látszik: hatalmas péniszt véstek egy kiszáradt ausztrál tó fenekébe. NewsOrigoElvetélt magzatának szelleme kísért egy nőt: videóhttp://www.life.hu/news/20180628-elvetelt-magzatanak-szelleme-kisert-egy-not.htmlNem akart hinni a szemének a torontói asszony, aki a babafigyelő kameráján egy kísértetgyermek arcát látta. Úgy érzi, elvetélt magzatának szelleme kísérti őt. NewsThinkstockElhunyt Klapka György testvére, Máriahttp://www.life.hu/news/20180628-elhunyt-klapka-gyorgy-testvere-maria.htmlHosszan tartó betegség után 88 éves korában elhunyt Klapka György testvére, Klapka Mária. Az asszonyt nevelt fia, az Aranyember legidősebb gyermeke, ifjabb Klapka György és vérszerinti fia, Répás Lajos is gyászolja. News

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.