Kutyakennelbe költözött egy férfi a siófoki állatmenhelyen, örökbefogadásra buzdít

kennel Siófoki Állatvédő Alapítvány örökbefogadás kutya Szundi Regináld kutyakennel költözés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az állatok örökbefogadására és adományozásra szeretne buzdítani Szundi Regináld, aki a Siófoki Állatvédő Alapítvány egyik kutyakenneljébe költözött be egy egész hétre. A férfi mindennapjait élőben is lehet követni. 

A menhelyi kutyák örökbefogadására szeretne budítani Szundi Regináld, aki a Siófoki Állatvédő Alapítvány egyik kutyakenneljébe költözött be egy egész hétre. Az első éjszakán már túl van. A legnagyobb kihívást az állandó ugatás jelenti számára, hiszen így nem tud aludni, de az olykor elszaladó patkányok is megrémítik.

Két "szobatársát" azonban imádja. Mint mondta: rengeteg fiatal és szép eb van a menhelyen, szeretne minél többnek otthont találni.

"Mindenképpen fel szeretnénk hívni a figyelmet arra, hogy kutyákat foagdjanak örökbe, illetve szeretnénk a siófoki alapítványnak gyűjteni adományt. Úgy érezzük, hogy a vidéki menhelyek nem kapnak annyi támogatást, amennyit kellene" - mondta a Mokkában az aktivista.

Szundi Regináld kennelben töltött mindennapjait élőben is lehet követni az alapítvány youtube-csatornáján.

Széllökés miatt adtak ki elsőfokú figyelmeztetést szerdárahttp://www.life.hu/news/20180717-szellokes-miatt-adtak-ki-elsofoku-figyelmeztetest-szerdara-omsz.htmlElsőfokú figyelmeztetést adott ki széllökés miatt szerdára az Országos Meteorológiai Szolgálat. News--A kifutón szoptatta gyermekét egy modell: videóhttp://www.life.hu/news/20180717-a-kifuton-szoptatta-gyermeket-egy-modell-video.htmlA Sport Illustrated fürdőruha bemutatója kissé rendhagyóra sikerült, ugyanis az egyik modell a gyermekét szoptatva vonult fel a kifutón. News--Tiszába fulladt legénybúcsúján a vőlegény, Zsolthttp://www.life.hu/news/20180717-tiszaba-fulladt-legenybucsujan-a-volegeny.htmlBoldog ünneplésből lett borzasztó tragédia: Zsolt a saját legénybúcsúján vesztette életét. Belefulladt a tiszába. News--Foci vb: Így várták a szurkolók a horvátokat Zágrábbanhttp://www.life.hu/news/20180716-hazaert-a-foci-veben-masodik-horvatorszag-zagrabba.htmlKorábban bemutattuk, hogyan érkezett haza a francia válogatott Párizsba, de érdemes megnézni azt is, miként várták csapatukat a horvátok Zágrábban. Soha nem látott tömeg és éljenzés fogadta a második helyezett labdarúgókat hétfőn a horvát fővárosban. News--Foci vb: Így várták a szurkolók a világbajnok franciákathttp://www.life.hu/news/20180716-a-foci-vb-gyoztes-francia-csapat-hazaerkezett-parizsba.htmlMint ismeretes, Franciország nyerte meg a 2018-as labdarúgó-világbajnokságot, miután 4-2-re legyőzte Horvátországot. A világbajnokok hétfőn haza is érkeztek Párizsba, ahol több százezer szurkoló várta őket. News--Tupac Shakur megrendezte a halálát egy időutazó szerinthttp://www.life.hu/news/20180716-tupac-shakur-megrendezte-a-halalat-egy-idoutazo-szerint.htmlEgy időutazó, aki Noah-nak nevezi magát, azt állítja, hogy a jövőben azt látta, Tupac Shakurt valójában nem ölték meg, megrendezte a saját halálát. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.