Nem megy nyugdíjba az Év konyhás nénije: a gyerekek szeretete meggyőzte a maradásról

Forrás: Fókusz -
szavazás gyerekek konyhásnéni nyugdíj
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megválasztották Magyarországon az Év konyhás nénijét, mely címet Román Józsefné, Irma néni nyert el, aki ezek után megváltoztattta döntését. Úgy volt, hogy nyugdjíba megy, de mégis marad. 

Az Érdligeti Általános Iskolában dolgozó Román Józsefné, Irma nénit választották az Év konyhás nénijének, a versenyre az iskola diákjai nevezték be őt. A 6/A osztály gondolta úgy, hogy lehet esélye Irma néninek, és toronymagasan győzött. Ennek köszönhetően meg is változtatta döntését. Bár a 65 éves konyhás úgy gondolta, nyugdíjba megy, mégis inkább marad.

Irma néni a leggondosabb konyhás néni Forrás: Fókusz

A szeretetük viszont erőt adott nekem ahhoz, hogy még vagy tíz évig maradjak!

Ripostnak

Íme, a világ legveszélyesebb ételeihttp://www.life.hu/news/20180721-ime-a-vilag-legveszelyesebb-etelei.htmlAmikor a világ legveszélyesebb ételeire gondolunk, olyan egzotikus élelmiszerek jutnak eszünkbe, amihez a legtöbb ember hozzá sem fér. Pedig nemcsak a távolban találhatunk olyan étkeket, melyek az életünkre törnek, de a hűtőnkben, a kamránkban vagy éppen a kertünkben is találunk olyat, ami rendkívül kockázatos. NewsOrigoVideóra vették egy amazonasi törzs utolsó élő tagjáthttp://www.life.hu/news/20180721-videora-vettek-egy-amazonasi-torzs-utolso-elo-tagjat.htmlEgyedülálló felvételt készítettek egy törzs utolsó tagjáról, aki legalább 22 éve él egyedül az Amazonas erdejében. NewsOrigoJégeső, zápor, zivatar is várható a hétvégénhttp://www.life.hu/news/20180721-jegeso-zapor-zivatar-is-varhato-a-hetvegen.htmlAz OMSZ emelte a vészjelzés fokozatát, ugyanis szombaton jégesővel jönnek a heves zivatarok.News--A pincérnő földre terítette a férfit, aki belemarkolt a fenekébe: videóhttp://www.life.hu/news/20180720-a-pincerno-foldre-teritette-a-ferfit-aki-belemarkolt-a-fenekebe.htmlVideófelvétel készült egy férfiról, akit az a pincérnő ráncigált meg, akinek belemarkolt a fenekébe. NewsThinkstockTévhitek a 2018-as labdarúgó-világbajnokságrólhttp://www.life.hu/news/20180720-tevhitek-a-2018as-labdarugovilagbajnoksagrol.htmlRengeteg hír látott napvilágot a labdarúgó-világbajnokság alatt, amelyek nem feltétlen a játékról és a meccsekről szóltak. Néhányukról pedig az is kiderült, hogy nem volt igaz. News--Kilencből kilencszer nyert a lottón az amerikai férfihttp://www.life.hu/news/20180720-kilencbol-kilencszer-nyert-a-lotton-az-amerikai-ferfi.htmlRobert Lundstedt kétgyermekes massachusetts-i édesapa 9 lottószelvényt adott el ugyanazokkal a számokkal és 250 millió forintnyi összeget nyert. NewsThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.