Egy cég letesztelte, milyen lenne a négynapos munkahét

Forrás: MTI/Balázs Attila -
teszt Új-Zéland munka foglalkoztatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Új-Zélandon kipróbálták, mi történne akkor, ha bevezetnék a négynapos munkahetet. Meglepő, amit tapasztaltak.

Egy új-zélandi cég, a Perpetual Guardian tulajdonosa úgy döntött, leteszteli, mi is történne akkor, ha bevezetnék a négynapos munkahetet. A nála dolgozó 240 ember egy hónapon keresztül öt helyett csupán négy napot dolgozott – persze fizetést öt napra kaptak.

A munkáltató elképesztő változást tapasztalt ez idő alatt, mint mondja, a dolgozók sokkal jobban tudtak a munkára koncentrálni, kevesebb időt töltöttek a telefonjuk nyomkodásával. Emellett jobban is dolgoztak és kreatívabbak lettek.

A kép csak illusztráció Forrás: MTI/Balázs Attila

Andrew Barnes a CNN-nek elárulta, régóta gondolkodott már azon, hogy kipróbálja a rövidített munkahetet, hogy így biztosítson dolgozóinak jobb körülményeket.

A tesztidőszak előtt a dolgozók 54 százaléka mondta azt, hogy képes összeegyeztetni a munkáját a magánélettel, a tesztidőszak során pedig ez a szám 78-ra nőtt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.