Nőnek öltözve rabolt ki egy férfit egy fiatalkorú fiú Budapesten

Forrás: AFP/Joshua Lott Illusztráció -
csigolya fiatalkorú vádemelés rablás testi sértés Budapest
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Női ruhába bújva kezdeményezett beszélgetést a Népliget egyik sétányán egy 17 éves fiú egy férfival, akit később társaival kiraboltak és bántalmaztak. 

Amandaként mutatkozott be az a 17 éves fiú, aki tavaly augusztus 18-án a X. kerület, Népliget egyik sétányán egy szórakozóhely közelében nőnek öltözve, és magát nőnek kiadva megszólított egy akkor már részeg férfit. A fiú hosszasan beszélgetett a férfivel, majd visszament a szórakozóhelyre.

Az Ügyészség.hu szerint később a sértett a szórakozóhely közelében lévő padon ült, amikor a még mindig nőként viselkedő fiú odament hozzá. "Ekkor már vele volt két ismeretlen társa is, akik a nőnek öltözött vádlottat szexuális szolgáltatásra felajánlották a sértettnek, aki az ajánlatot elfogadta. A 17 éves fiú továbbra is nőként viselkedve elterelte a sértett figyelmét, miközben a férfi nadrágjának egyik zsebéből kivette a mobiltelefonját. Két társa ezalatt a férfi másik zsebét kutatta át, ahonnan kivették az irattartóját, benne 18 ezer forint készpénzzel, és személyes okmányokkal" - írják az Ügyészség.hu-n.

Botokkal ütlegelték a férfit (Képünk illusztráció) Forrás: AFP/Joshua Lott Illusztráció

Amikor észrevette, hogy elvették értékeit, felszólította az elkövetőket, hogy adják vissza. Ekkor egyikük egy bottal fejbeverte, majd faágakkal, botokkal tovább ütlegelték. Ezután otthagyták, a mobiltelefon kivételével mindent elvettek tőle, a fiatalkorút még aznap elfogták a rendőrök. A sértett férfi csigolyatörést, valamint zúzódásos sérüléseket szenvedett.

A fiatalkorú elkövetőt a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Gyermek- és Fiatalkorúak Bűnügyeinek Részlege felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás és súlyos testi sértés bűntettével vádolja, és vele szemben fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt a vádiratban.

Folytatódik a hőség, de felhőszakadással is számolni kellhttp://www.life.hu/news/20180731-folytatodik-a-hoseg-de-felhoszakadassal-is-szamolni-kell.htmlA következő napokban is folytatódik a kánikula, de a hőség mellett felhőszakadással is számolnunk kell. News--Mumifikálódott holttestre bukkantak egy budapesti lakásbanhttp://www.life.hu/news/20180731-mumifikalodott-holttestre-bukkantak-egy-budapesti-lakasban-xix-kerulet.htmlEgy mumifikálódott holttestre bukkantak egy budapesti lakásban. NewsThinkstockTúlfogyasztás Világnapja 2018: fordítsuk meg a tendenciát!http://www.life.hu/news/20180731-tulfogyasztas-vilagnapja-2018-forditsuk-meg-a-tendenciat.htmlMindössze 7 hónap alatt elhasználtuk a Föld egy évre elegendő erőforrásait. 2018-ban a tavalyinál még korábbi dátumra, augusztus 1-jére esik a Túlfogyasztás Világnapja. A WWF Magyarország arra szólít mindenkit, hogy tegyünk közösen azért, hogy megfordítsuk a tendenciát, és a jövőben minél később jöjjön el ez a nap! Éljünk úgy, hogy ez az egyetlen bolygó elég legyen nekünk! News--A "Három kívánság" lett az ország cukormentes tortája idénhttp://www.life.hu/news/20180731-a-harom-kivansag-lett-az-orszag-cukormentes-tortaja-iden.htmlA Nándori Cukrászda hozzáadott cukor nélkül készült édessége nyerte a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt, amelyet az Egy Csepp Figyelem Alapítvány minden évben a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével együtt hirdet meg. NewsOrigoHosszú Katinka nem folytatja az úszásoktatást az Iron Corporation Kft-nélhttp://www.life.hu/news/20180731-hosszu-katinka-nem-folytatja-az-uszasoktatast-az-iron-corporation-kftnel.htmlNem oktat tovább úszást Hosszú Katinka olimpikon az Iron Corporation Kft-nél és befejezi tevékenységét az Iron Aquatics Klubban. A tanítványok szüleinek küldött levelet döntéséről. A levelet az egyik szülő juttatta el szerkesztőségünknek. News--Japánban több száz halálos áldozatot követelt az időjáráshttp://www.life.hu/news/20180731-japanban-tobb-szaz-halalos-aldozatot-kovetelt-az-idojaras.htmlAz elviselhetetlen hőség halálos áldozatokat is követelt, eddig több százat Japánban. Júliusban volt a legtöbb haláleset: ez volt a leggyilkosabb hónap. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.