A mormon lány, Courtney megcsalási tesztnek vetette alá barátját: nem volt boldog a végeredménytől

mormonok teszt megcsalás vallás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Courtney nem volt biztos barátja hűségében, ezért egy csodálatosan dekoratív nővel teszteltette le. Nem volt boldog a végeredménytől.

Courtney egy mélyen vallásos családból származik, ahogy a barátja is. Mindketten mormonok, vagyis elítélik a szexet a házasság előtt, és mindenféle addiktív szert is, úgy, mint drogok, alkohol és koffein. Családorientált közösséget alkotnak, és

Courtney azt remélte, barátja lesz majd az ő családja, de nem bízott meg a férfi hűségében, ezért felkért egy csapatot, akik ennek tesztelésével foglalkoznak.

Egy csodálatosan dekoratív hölgyet küldtek a fiúhoz, aki éppen egy barátjával ücsörgött egy vendéglátóhely teraszán.

A nő kihívóan viselkedett, és egyértelműen flörtölt a srácokkal, akik szívesen is vették Tevy közeledését.

A modell még telefonszámot is cserélt a fiúkkal és elhívta őket jógázni, amire mindketten igent mondtak. Tevy távozott, a két barát pedig elégedetten pacsizott össze, mit sem sejtve arról, hogy az egyikük barátnője végignézte az egész jelenetet. Courtney megcsalásnak ítélte a fiú viselkedését, de valószínűleg nem szakít majd vele.

Luxus Rita megmutatta derekát Photoshop nélkül ishttp://www.life.hu/sztarok/20180808-luxus-rita-megmutatta-derekat-photoshop-nelkul.htmlBevallotta, hogy Photoshopot használt legutóbbi fotójához Luxus Rita, hogy még vékonyabbnak tűnjön. TV + SztárokOrigoPilát Gábor: "A meditáció nem divatirányzat, nem lótuszülésben végzett semmittevés"http://www.life.hu/intim/20180730-pilat-gabor-a-meditaciorol.htmlA meditáció nem divatirányzat, nem lótuszülésben végzett semmittevés azzal a céllal, hogy megvilágosodjunk. Nem valamiféle vallási szertartás, és nem relaxáció. IntimOrigoZseniális üzenetet írt egy nő annak a férfinak, aki péniszfotót küldött neki (18+)http://www.life.hu/intim/20180807-zsenialis-uzenetet-irt-egy-no-annak-a-ferfinak-aki-peniszfotot-kuldott-neki.htmlZseniális módon reagált egy fiatal nő annak az ismeretlen férfinak, aki a péniszéről küldött neki fotót a Facebookon. IntimOrigoA brit Amethyst Realm már 15 szellemmel szexelt, most gyereket akar az egyiktől (18+)http://www.life.hu/intim/20180807-a-brit-amethyst-realm-mar-15-szellemmel-szexelt-most-gyereket-akar-az-egyiktol.htmlA brit nő már 15 szellemmel szexelt élete során, ám az egyikükkel most komolyra fordult a kapcsolatuk. Gyereket szeretnének.IntimOrigoNagyobb lehet a férfiak pénisze a meleg időben (18+)http://www.life.hu/intim/20180806-nagyobb-lehet-a-ferfiak-penisze-a-meleg-idoben.htmlÚgy tűnik, hogy a meleg idő pozitív hatással elhet a pénisz méretére, ennek pedig biológiai okai vannak. Intim--Ez a nők egyik kedvenc szexpóza (18+)http://www.life.hu/intim/20180806-ez-a-nok-egyik-kedvenc-szexpoza.htmlHa a szexben is szeretsz dominálni, akkor neked ajánljuk a követező szexpózt! IntimOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.