Genovai hídomlás: a katasztrófamentők egész éjjel kutattak esetleges túlélők után

Olaszország kutatás katasztrófamentő Morandi híd hídomlás Genova
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Több száz katasztrófamentő egész éjjel kutatott esetleges túlélők után a genovai hídomlás helyszínén, és csütörtökön napközben is folytatják a munkát. A rendőrökkel és mentőkkel együtt mintegy ezren dolgoznak ott.

Olasz belügyminisztériumi források éjszaka közölték, hogy a halálos áldozatok biztos száma 31, ötöt közülük még nem tudtak azonosítani. Korábban a tűzoltók legkevesebb 35 halottról beszéltek. Tizenhat sérültet ápolnak, tizenketten súlyos állapotban vannak.

Sűrűm lakott terület felett vezet át a Morandi híd Forrás: AFP/NurPhoto/Fabio Palli

A Morandi híd állapotával kapcsolatban ellentmondásos információk kerültek a híradásokba. Az AFP hírügynökség úgy tudja, hogy már megépítésétől kezdve szerkezeti problémák voltak a híddal, rendszeresen ki kellett javítani rajta a repedéseket és az elmálló betont. A híd fenntartója, az Autostrade (ASPI) cég szerint viszont a tragédia teljesen váratlanul következett be, semmi jel sem utalt arra, hogy a híd veszélyes, ráadásul folyamatosan ellenőrizték az állapotát, nem csak úgy, ahogy a törvény előírja.

A Morandi híd állapotáról ellentmondásosak a hírek Forrás: AFP/Paola Pirrera


A politikusok a tragédia felelőseinek megbüntetését követelik. Edoardo Rixi, az infrastruktúráért felelő miniszterhelyettes az ANSA olasz hírügynökség nyilatkozva azt mondta: szerinte az egész hidat el kell majd bontani, ami súlyos közlekedési problémát fog okozni.




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.