Hídomlás Genovában: tovább nőtt a halálos áldozatok száma

Olaszország Morandi híd hídomlás katasztrófa Genova
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Negyvenkettőre nőtt a genovai hídomlás áldozatainak száma, és többen eltűntek - közölte szerdán Francesco Cozzi genovai főügyész a RAI közszolgálati televízióval.

Cozzi tudatta, hogy ez valószínűleg még mindig nem az áldozatok végleges száma. A RAI szerint továbbra is mintegy tíz eltűntet tartanak nyilván a hatóságok, a kórházban ápolt 15 sérült közül pedig kilencnek súlyos az állapota. Cozzi megerősítette, hogy három gyerek is van a halottak között. Matteo Salvini belügyminiszter korábban arról beszélt, hogy: 8, 12 és 13 éves gyerekek haltak meg a tragédiában. A 16 sérült közül 12 állapota kritikus.

Edoardo Rixi, az infrastruktúráért felelős miniszterhelyettes az ANSA olasz hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: szerinte az egész hidat el kell majd bontani, ami súlyos közlekedési problémát fog okozni Forrás: MTI/EPA/ANSA/Luca Zennaro

Kedd délben leszakadt Genovában egy autópályahíd középső, 80 méter hosszú szakasza, a hatóságok szerint 30-35 személygépkocsi és három teherautó zuhanhatott a 45 méteres mélységbe
A tragédia az A10-es autópálya Morandi nevű hídjával történt, amely a francia határ közelében van, és üdülőhelyekhez is vezet. Több szemtanú elmondása szerint az omlás előtt villám csapott a hídba, de ezt hivatalos forrás nem erősítette meg.

A Morandi híd állapotával kapcsolatban ellentmondásos információk kerültek a híradásokba szerdára virradóra. Az AFP hírügynökség úgy tudja, hogy már megépítésétől kezdve szerkezeti problémák voltak a híddal, rendszeresen ki kellett javítani rajta a repedéseket és az elmálló betont. A híd fenntartója, az Autostrade (ASPI) szerint viszont a tragédia teljesen váratlanul következett be, semmi jel sem utalt arra, hogy a híd veszélyes, ráadásul folyamatosan ellenőrizték az állapotát. Antonio Brencich, a genovai egyetem professzora viszont két évvel ezelőtt mérnöki kudarcnak nevezte a hidat, melynek fenntartási költségei rendkívül magasak.

Több száz katasztrófamentő egész éjjel kutatott túlélők után a genovai hídomlás helyszínén Forrás: AFP/Valery Hache

A politikusok a tragédia felelőseinek megbüntetését követelik. Edoardo Rixi, az infrastruktúráért felelős miniszterhelyettes az ANSA olasz hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: szerinte az egész hidat el kell majd bontani, ami súlyos közlekedési problémát fog okozni.




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.