El akart szökni VV Fanni feltételezett gyilkosa, B. László

B. László gyilkos gyanúsított VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Börtönben marad B. László, Novozánszki Fanni feltételezett gyilkosa, november végéig meghosszabították a letartóztatását a szökés, elrejtőzés veszélye miatt.

A hivatalos indoklásban az olvasható, hogy B. László két nappal Novozánszki Fanni halála után rákeresett a telefonján, hogy mely országokkal nincsen kiadatási egyezménye Magyarországnak. Szállást is keresett magának a Közép-Amerikai Belize-ben.

A férfi nagybátyja és egykori ügyvédje, dr. Brodmann Péter megmagyarázta a Blikknek, miért tette ezt B. László:
"Laci látott egy híradást a televízióban, ahol talán pont Bróker Marcsika kapcsán Belize-ről beszéltek. Mint a világ dolgai iránt érdeklődő, tájékozódni kívánó ember megnézte az interneten, mit érdemes tudni erről a helyről. Ennyi az indok, nem kell mögé többet látni. Biztosan tudom, hogy nem a szökés motiválta az unokaöcsémet, hiszen azt könnyen megtehette volna azokban a napokban, ami az állítólagos emberölés és az elfogása között eltelt."

VV Fanni feltételezett gyilkosa novemberben rákeresett a telefonján, hogy mely országokkal nincsen kiadatási egyezménye Magyarországnak Forrás: Origo

A kizárt ügyvéd azt is elmondta a lapnak, hogy még mindig nem kapta meg a rendőrségtől a gyanúsított kocsijában talált kötéldarab DNS-vizsgálatának eredményét. Azokat a hajszálakat pedig, amiket B. László síkesztyűjén találtak még 2017 novemberében, csak most küldték el a laborba.

"Egy vicc, hogy hónapok telnek el, érdemi előrelépés nélkül. Annyit tettek, hogy Lászlót elvitték autóval Siófokra, Szalkszentmártonba, majd Budapestre, újat azonban nem tudott mondani, hiszen nem ő ölte meg a lányt" - mondta dr. Brodmann Péter.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.