Kilenc éve eltűnt teherszállító hajó tűnt fel Mianmar partjainál

Forrás: Facebook/Yangon Police -
eltűnt szellemhajó Mianmar
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Senki nem tudja, merre járt kilenc évig a Sam Ratulangi PB 1600 névre keresztelt teherszállító, de most előkerült.

Utoljára 2009-ben látták Tajvan partjainál a Sam Ratulangi PB 1600 névre keresztelt teherszállító hajót, amelyről nem tudni, merre járt az elmúlt években. A 177 méter hosszú jármű azonban most Mianmar partjainál tűnt fel, legénység és rakomány nélkül.

Kilenc éve eltűnt teherszállító hajó tűnt fel Mianmar partjainál Forrás: Facebook/Yangon Police

A hatóságok természetesen megvizsgálták a hajót, és találtak rajta két lelógó drótkötelet, amelyből arra következtettek, hogy valószínűleg vontatták a járművet. Később találtak is egy vontatóhajót, amelynek személyzete bevallotta, el akarták szállítani a járművet egy szétszerelő üzembe, de a kötelek a rossz időben elszakadtak, így magára hagyták a rozsdás hajót - írja a BBC.

Tatai kegyetlen betörés: az apa végignézte családja megkínzásásthttp://www.life.hu/news/20180904-tatai-kegyetlen-betores-az-apa-vegignezte-csaladja-megkinzasast.htmlTata leggazdagabb családjához törtek be tavaly márciusba, a rablók különösen kegyetlenül bántak a négytagú családdal. Az apának végig kellett néznie, hogy kínozzák gyermekét, és hogy verik feleségét. News--Összedőlt egy épületrész Felsőpakonyban, meghalt egy gyerekhttp://www.life.hu/news/20180904-osszedolt-egy-epuletresz-felsopakonyban-meghalt-egy-gyerek-1.htmlÖsszedőlt egy melléképület egy része a Pest megyei Felsőpakonyban keddre virradó éjszaka, s a romok között egy kisgyermeket talált a katasztrófavédelem kutyás keresőszolgálata - közölte Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.News--További jelentős esőzésekre figyelmeztet a meteorológiai szolgálathttp://www.life.hu/news/20180904-tovabbi-jelentos-esozesekre-figyelmeztet-a-meteorologiai-szolgalat.htmlTovábbi jelentős esőzésekre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.NewsFotó: Szabó Gábor - OrigoMary McCarthy gyűrű nélküli kezével mutatja meg, hogy eljegyzés nélkül is boldoghttp://www.life.hu/news/20180903-mary-mccarthy-gyuru-nelkuli-kezevel-mutatja-meg-hogy-eljegyzes-nelkul-is-boldog.htmlElege lett Mary McCarthy-nak azokból a közösségi oldalakra feltöltött fotókból, melyeken a lányok eljegyzéséri gyűrűs kezükkel tudatják a világgal: bekötik a fejüket. Mary ezért gyűrű nélküli kezét örökíti meg különböző élethelyzetekben. News--Műszemeket ragasztott a halakra egy árus egy kuvaiti piaconhttp://www.life.hu/news/20180903-muszemeket-ragasztott-a-halakra-egy-arus-egy-kuvaiti-piacon.htmlMűszemet ragasztott a halakra egy kuvaiti kereskedő, hogy frissebbnek tűnjön az áru. NewsOrigoAz eltűnt villanyszerelők ügyének gyanúsítottjának, É. Imrének szomszédja is eltűnthttp://www.life.hu/news/20180903-az-eltunt-villanyszerelok-ugyenek-gyanusitottjanak-e-imrenek-szomszedja-is-eltunt.htmlTovább folyik a nyomozás az eltűnt villanyszerelők ügyében, É. Imre gyanúsítottat továbbra sem engedték szabadon. Most az is kiderült, nemcsak a villanyszerelők, de a férfi szomszédja is eltűnt. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.