Dulakodás közben meghalt egy ember Badacsonyban

Forrás: http://drpatrickomalley.com -
Badacsony verekedés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Meghalt egy ember, miután két társaság dulakodni kezdett Badacsonyban - közölte a rendőrség szombaton a honlapján.

A közlemény szerint a két társaság szombatra virradó éjszaka szólalkozott össze. Az ügyben a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított. A rendőrök két embert állítottak elő - tették hozzá.

Forrás: http://drpatrickomalley.com

Negyvenéves, büntetését töltő férfit gyanúsítanak a soroksári gyilkosság elkövetésévelhttp://www.life.hu/news/20180908-negyveneves-bunteteset-tolto-ferfit-gyanusitanak-a-soroksari-gyilkossag-elkovetesevel.htmlA rendőrség egy negyvenéves, büntetését börtönben töltő férfit gyanúsít a 2013-as soroksári gyilkossággal. Petőfi Attila, a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztályának vezetője szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a férfi a gyilkosság helyszínének közelében töltötte gyerekkorát, majd asztalosnak tanult, de nem dolgozott a szakmájában, később hajléktalan lett, lopásokból tartotta fenn magát.NewsFotó: Polyák Attila - OrigoMeghalt Sinead McNamara 20 éves modellhttp://www.life.hu/news/20180902-meghalt-sinead-mcnamara-20-eves-modell-egy-milliardos-jachtjan-gorogorszagban.htmlA 20 éves Sinead McNamara a péntekre virradó hajnalban tragikus hirtelenséggel, rejtélyes körülmények között hunyt el egy milliárdos jachtján Görögországban. A mexikói üzletember 10 millió ausztrál dollárt érő hajóján találták holtan a fiatal nőt, akinek az utolsó 48 órájáról szinte semmit sem lehet tudni. NewsOrigoVasárnap is több helyen felhőszakadásra és zivatarra kell számítanihttp://www.life.hu/news/20180902-vasarnap-is-tobb-helyen-felhoszakadasra-es-zivatarra-kell-szamitani-idojaras.htmlHatalmas eső zúdult az országra szombaton, szeptember első napján. De mire számíthatunk most? Vajon visszatér még a nyár? News--Tűz volt a budai Várbanhttp://www.life.hu/news/20180819-tuz-volt-a-budai-varban-augusztus-19.htmlLeégett egy fa szerkezetű ideiglenes vendéglátóhely vasárnapra virradóra a budai Várban - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t. News--Várható időjárás az ország területére vasárnap estighttp://www.life.hu/news/20180818-varhato-idojaras-az-orszag-teruletere-szombaton-es-vasarnap-estig.htmlBár napközben még forróság van, éjszaka érdemes jól átszellőztetni a lakást. News--14 éve lett öngyilkos a magyar színész, Láng József fiahttp://www.life.hu/news/20180818-14-eve-lett-ongyilkos-a-magyar-szinesz-lang-jozsef-fia.htmlA 84 éves Láng József még tizennégy évvel a tragédia után is képtelen feldolgozni gyermeke elvesztését: öngyilkos lett a fia.News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.