Halálra vertek egy fiatal borászt Badacsonyban

Forrás: Police.hu -
borász halál Badacsony rendőrség mentők orvos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már egy szórakozóhelyen kezdődött az a szóváltáls, melynek következtében egy fiatal borászt halálra vertek Badacsonyban a hétvégén. A településen élők azt mondják, hogy egyre gyakoribbak a verekedések és a balhék, melyeket sem a biztonságiak, sem a pedig a rendőrség nem tud megfékezni. 

Egy fiatalokból álló társaság beszélgetett egy parkolóban, amikor egy autó a behajtani tilos tábla ellenére be akart hajtani, itt robbant ki a konfliktus, de a helyiek szerint a szóváltás már korábban, egy szórakozóhelyen kezdődött.

Az autóban ülők kiszálltak, majd ütni kezdték a társaság egyik tagját. Az Index cikke szerint a biztonságiak közbeléptek, akik paparikaspary-vel is befújtak az utóba, amikor a támadók menekülni próbáltak, minek következtében árokba hajtottak. A földön fekvő áldozat segítségére egy környéken járó orvos sietett, ám sem ő, sem a kiérkező mentők nem tudták megmenteni. Az elhunyt borász emlékére megemlékezést is szerveztek.

Árokba csapódott a támadók autója Forrás: Police.hu

Az Index megkereste Laposa Bence borászt, aki Facebook-bejegyzésben búcsúzott kollégájától. Elmondta, hogy a tragédia helyszíne szórakozóhely kínálatával egy ideje vonza azokat az alakokat, akik között gyakori a verekedés. A rendőrök pedig sokszor már csak akkor érnek oda, amikor a biztonságiak már rendet tettek.

Krisztin N. László, a település polgármestere elmondta, hogy az ügyben a képviselőtestület a jövő héten hoz majd döntéseket.

4 méteres fémrúd szúrta át a kínai férfi testét, a mentés közben nyugodtan mobilozotthttp://www.life.hu/news/20180910-4-meteres-femrud-szurta-at-a-kinai-ferfi-testet-a-mentes-kozben-nyugodtan-mobilozott.htmlEgy bizarr baleset közvetkeztében egy négy méteres fémrúd szúrta át egy sofőr testét Kínában. A mentés közben folyamatosan a mobiltelefonján pötyögött, a róla készült videó felrobbantotta a netet. NewsOrigo16 éves korára 100 férfivel szexelt a kamaszlányhttp://www.life.hu/news/20180910-16-eves-korara-100-azsiai-ferfivel-toltotte-az-ejszakat-egy-lany.htmlProstitúcióróra kényszerítettek egy lányt 13 éves korától kezdve: 16 éves korára már 100 ázsiai férfivel közösült, egyiküktől gyermeke is született. Úgy érzi, elvették a gyermekkorát. NewsOrigoSoroksári gyilkosság: tette után összekarmolt arccal látták a hajléktalan gyanúsítottathttp://www.life.hu/news/20180910-soroksari-gyilkossag-tette-utan-osszekarmolt-arccal-lattak-a-hajlektalan-gyanusitottat.htmlEgy negyvenéves börtönben ülő férfit gyanúsítanak a 2013-as soroksári gyilkosság elkövetésével. Kiderült, hogy az illetőt szemtanúk látták még a környéken a tette után: össze volt karmolva az arca. NewsThinkstockTöbbfelé 30 fok körüli maximumokra kell számítani a jövő hétenhttp://www.life.hu/news/20180909-tobbfele-30-fok-koruli-maximumokra-kell-szamitani-a-jovo-heten.htmlA következő napokban is marad a napsütéses, nyáriasan meleg idő. Helyenként akár 31 fokig is emelkedhet a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.NewsAFPElkezdődött a hatalmas csendes-óceáni szemétsziget eltakarításahttp://www.life.hu/news/20180909-elkezdodott-a-hatalmas-csendesoceani-szemetsziget-eltakaritasa.htmlSzombaton kezdődött az Ocean Cleanup projekt, melynek keretében megszabadítják a Csendes-óceánt és élővilágát a műanyaghulladék egy részétől. Az első hajó egy nagy műanyagszedővel felszerelve San Francisco közeléből indult útnak. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.