Állítólag két magyar sportoló szexuális kapcsolatot létesített egy 11 éves gyerekkel

magyar sportoló kislány metoo bántalmazás szexuális bűncselekmény gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sajtóértesülések szerint feljelentés érkezett a rendőrségre két magyar sportolóval szemben azért, mert állítólag szexuális kapcsolatot létesítettek egy 11 éves kislánnyal. 

A Blikk információi szerint feljelentés történt két magyar sportoló ellen, miután azok állítólag hónapokon keresztül szexuális kapcsolatot folytattak egy akkor 11 éves kislánnyal. Az áldozat most 13 éves, az esetre egy általa írt levélből derült fény, melyet a család egyik ismerősének mutatott meg: ebben részletezte az aktusokat, azok helyszíneit és körülményeit.

Állítólag 11 éves kislánnyal folytatott intim viszonyt két magyar sportoló - Képünk illusztráció "Forrás: Thinkstock "

A lap úgy tudja, ezt a levelet csatolták a rendőrségi feljelentéshez is. Az ügyben nyomozás indult. Annak tényét, hogy vizsgálódnak egy szexuális erőszak bűntett gyanúja miatt, a hatóság is megerősítette, de természetesen részleteket nem közöltek az esetről.

Ha igazak a vádak, a törvények szerint 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők az elkövetők,

mivel a beleegyezési kor alatt – amely Magyarországon 14 év – akkor is bűncselekményt követ el valaki, ha a másik, vagyis a kiskorú fél akaratával történik a szexuális kapcsolat.

Pénteken hidegfront éri el hazánkathttp://www.life.hu/news/20180914-penteken-hidegfront-eri-el-hazankat-idojaras.htmlPénteken hidegfront okozhat nyugaton, északnyugaton elszórt záporokat, zivatarokat. A szél is megélénkül. News--Hurrikán csap le hétfőn Európában, Anglia partjainálhttp://www.life.hu/news/20180913-hurrikan-csap-le-hetfon-europaban-anglia-partjainal.htmlA Helene nevű hurrikán hétfőn éri el Európa partjait. Az egyes erősségű vihar 119-153 kilométeres szelet generálhat. News--Tűvel combon szúrt egy nőt egy drogos az 1-es villamosonhttp://www.life.hu/news/20180913-tuvel-combon-szurt-egy-not-egy-drogos-az-1es-villamoson.htmlAz 1-es villamoson szúrt combon egy drogos egy anyát, aki sokkos állapotba került a történtek után. A nő kivizsgálásokra jár, ám amíg nincs eredmény, pokol az élete. News--Első fokon életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték a Teréz körúti robbantás vádlottját, P. Lászlóthttp://www.life.hu/news/20180912-eletfogytiglani-szabadsagvesztesre-iteltek-a-terez-koruti-robbantas-vadlottjat-p-laszlot.htmlA Teréz körúti robbantás elkövetőjét életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték első fokon. Leghamarabb 25 év múlva szabadulhat. NewsFotó: Mudra László - OrigoElőzetes letartóztatásba helyezték a Badacsonyban halálra vert borász támadóithttp://www.life.hu/news/20180911-elozetes-letartoztatasba-helyeztek-a-badacsonyban-halalra-vert-borasz-tamadoit.htmlEgy badacsonyi parkolóban pattant ki az a vita, amely halállal végződött. A gyanú szerint egy fiatal borászt két férfi vert halálra. A támadókat előzetes letartóztatásba helyezték. NewsThinkstockRabkórházban van a soroksári futónő feltételezett gyilkosahttp://www.life.hu/news/20180911-rabkorhazban-van-a-soroksari-futono-feltetelezett-gyilkosa.htmlRabkórházba került R. Szilveszter, az a férfi, akit a soroksári futónő meggyilkolásával gyanúsítanak. NewsThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.