Az ország északi részén 20 fokkal is kevesebb lehet, mint pénteken

Forrás: Thinkstock -
eső hidegfront
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Van, ahol "csak" tíz, máshol húsz fokkal is kevesebb lehet, mint tegnap. A rövidnadrágos időt kis túlzással nagykabátra cserélhetjük. 

" Nyugat-Európa fölött felhalmozódott a hideg levegő, ugyanis a szárazföld belsejében ritka módon tartósan magas volt a légnyomás, amely nem engedte be a frontot A magas légnyomás elmúlásával ez a felhalmozódott hideg levegő most egyszerre, gyorsan tör be keletre, ennek köszönhető a hirtelen nagy lehűlés" - mondta el a Blikknek Pártai Lucia.

Forrás: Thinkstock

"Hétfőn már novemberi időjárás lesz, a hőérzetünkben 20 foknál is nagyobb csökkenés várható a három nap alatt A szívinfarktus, sztrók és az epilepsziás rohamok a hidegfrontokhoz kötődnek, ezek száma a hirtelen nagyfokú lehűlés miatt jócskán megemelkedhet. Éppen ezért fontos, hogy kiemelten figyeljünk a veszélyeztetettekre: idősekre, krónikus betegekre és gyerekekre. Utóbbiak nyugtalanabbak, figyelmetlenebbek lehetnek, az iskolában rosszabban teljesíthetnek. Fokozódik az agresszivitás, így a közlekedésre is jobban kell ügyelnünk. Fogyasszunk könnyű ételeket és pihenjünk sokat" - nyilatkozta Pintér Ferenc meteogyógyász.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.