A mélybe zuhant egy magyar artista egy osztrák cirkuszban

Fotó: Polyak Attila - Origo -
artista zuhanás cirkusz kóma baleset Ausztria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A mélybe zuhant és életveszélyes sérüléseket szenvedett egy 27 éves magyar artistanő a Zirkus des Grauens osztrák cirkusz szombati felsőpulyai (Oberpullendorf) előadásán.

A baleset hírét megerősítve Markus Reinhard cirkuszigazgató elmondta kedden az APA osztrák hírügynökségnek, hogy a légtornász hét métert zuhant a trapézról, és valóban életveszélyes sérüléseket szenvedett, de már nincs életveszélyben. A kismartoni kórházba szállították, ahol jelenleg mesterséges kómában tartják. Egyelőre nem tudni, hogy sérülései maradandóak-e vagy sem.
A nő a budapesti artistaiskolában tanult, és tavaly óta van a társulatnál. Tapasztalt, és még soha nem bizonytalankodott. Zárómutatványa végén zuhant a mélybe - mondta az igazgató, aki szerint nem tudni, hogyan történhetett a baleset.

A baleset után a szombati felsőőri előadást megszakították, a Horrorshow hétvégi bécsújhelyi előadásait azonban megtartják. A horrorcirkusz áprilisi esseni (Németország) vendégszereplésekor is hasonló incidens történt, akkor hat métert zuhant a mélybe egy artistanő, aki azonban könnyebb zúzódásokkal megúszta a balesetet.

George Michael kedvese elmondta, milyen volt az énekes utolsó estéjehttp://www.life.hu/sztarok/20180925-george-michael-kedvese-elmondta-milyen-volt-az-enekes-utolso-esteje.htmlFadi Fawaz, George Michael kedvese alvás előtt látta utoljára az énekest. Elmondta, milyen volt az utolsó közös estéjük. TV + Sztárok--Távozik a Mayer Ottó karakterét alakító Pribelszki Norbert a Barátok köztbőlhttp://www.life.hu/sztarok/20180925-tavozik-a-mayer-otto-karakteret-alakito-pribelszki-norbert-a-baratok-koztbol.htmlJózan László és Hajnal János után még egy szereplő mond búcsút a Barátok köztnek. Őt nem láthatjuk többet. TV + Sztárok--Boszorkánysággal vádolja dobosa Beyoncéthttp://www.life.hu/sztarok/20180925-boszorkanysaggal-vadolja-dobosa-beyoncet.htmlVolt dobosa furcsa dolgokkal vádolja hivatalosan Beyoncét: azt állítja, az énekesnő egy boszorkány, aki szexuális manipulációkra is használja erejét. TV + Sztárok--Kállay-Saunders András: "Nagyon csúnya nő leszek"http://www.life.hu/sztarok/20180925-kallaysaunders-andras-nagyon-csunya-no-leszek-sztarban-sztar.htmlKállay-Saunders András és Tolvai Reni is versenyezni fognak egymással a Sztárban sztár című műsorban. 2010-ben a Megasztárban versenyeztek először, de a Dal című műsorral együtt most már negyedszer próbálják legyőzni egymást. Elmesélték, hogyan készülnek a számukra teljesen idegen feladatokra. TV + SztárokOrigoTerhesnek gondolják Meghan Markle-t: ezérthttp://www.life.hu/sztarok/20180925-terhesnek-gondoljak-meghan-marklet-ezert.htmlIsmét úgy gondolják az emberek, hogy Meghan Markle terhes: ezt tartják jelnek. TV + Sztárok--Megházasodott Solti Ádám és barátnője, Kis Bernadett: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180925-meghazasodott-solti-adam-es-baratnoje-kis-bernadett.htmlSolti Ádámot és barátnőjét a Nyerő párosból ismerhették meg az emberek, a jelek szerint pedig elmélyítették kapcsolatukat: esküvői fotót posztoltak. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.