Németh Lajos elárulta, akár 25 fok is lehet a hétvégén

Németh Lajos időjárás előrejelzés ősz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár csapadék előfordulhat, hétvégén nagyon enyhe, már-már nyárra emlékeztető időjárás várható. Németh Lajos szerint bátran szervezhetünk kirándulásokat.

Németh Lajos a Duna-partról jelentkezett be a TV2 műsorában és a tévénézőknek elárulta, hétvégén igencsak enyhe időre számíthatunk. Ráadásul úgy tűnik, november elejéig fagyok sem nagyon várhatók.

A következő napokban erős déli széllel egyre melegebb levegő érkezik ide, a Kárpárt-medencébe. A hétvégén, különösen vasárnap, lesznek olyan területek az országban, ahol 23–25 fok lesz a legmagasabb hőmérséklet. Tehát október utolsó napjaiban szinte a nyárra emlékeztető, nagyon kellemes hőmérsékletű időben lesz részünk. Igazi kirándulóidő lesz, persze nem felhőtlen, de egy-egy záportól eltekintve jó kirándulást lehet majd tervezni. És nem is kell nagyon felöltözni. Ez az októberi enyheség a jövő héten is folytatódik, fagyra egyelőre nem kell számítani. A hosszú távú előrejelzések azt mutatják, hogy november első felében a sokévi átlagnál enyhébb időre számíthatunk.”

Vasárnap indul a téli időszámításhttp://www.life.hu/news/20181026-vasarnap-indul-a-teli-idoszamitas.htmlVasárnap hajnali 3 órakor indul a téli időszámítás, az órákat hajnali 2 órára kell visszaállítani. News--Egy beteg állítása szerint csótányinvázió van egy budai kórházbanhttp://www.life.hu/news/20181026-egy-beteg-allitasa-szerint-csotanyinvazio-van-egy-budai-korhazban.htmlKét hetet töltött rettegésben egy beteg egy budapesti kórházban a csótányinvázió miatt. A nő azt állítja, nem egy-két darabot látott ottléte alatt, hanem csapatokat. News--Újabb kérdések merültek fel a soroksári gyilkossággal kapcsolatbanhttp://www.life.hu/news/20181026-ujabb-kerdesek-merultek-fel-a-soroksari-gyilkossaggal-kapcsolatban.htmlKiderült, hogy órákkal a gyilkosság után elmozdíthatták a soroksári futónő holttestét. Ez újabb kérdéseket vet fel. News--A sólyi gyermekgyilkosság gyanúsítottja új vallomásra készül: nem egyedül volt az erdőbenhttp://www.life.hu/news/20181026-a-solyi-gyermekgyilkossag-gyanusitottja-uj-vallomasra-keszul-nem-egyedul-volt-az-erdoben.htmlA sólyi gyermekgyilkossággal gyanúsított személy édesanyjának árulta el a teljes igazságot arról, mi is történt azon a borzalmas napon: állítólag nem egyedül volt az erdőben. News--Erős földrengés rázta meg Görögország nyugati részéthttp://www.life.hu/news/20181026-eros-foldrenges-razta-meg-gorogorszag-nyugati-reszet-1.htmlErős, legfrissebb adatok szerint 7-es erősségű földrengés rázta meg Görögország nyugati részét Zákinthosz szigetének térségében péntekre virradó éjszaka, sérültekről egyelőre nincsenek információk – jelentette az amerikai földtani intézet (USGS). News--Ittas állapotban volt a férfi, aki megtámadta a magyar ultrafutónőt, Makai Viktóriáthttp://www.life.hu/news/20181025-ittas-allapotban-volt-a-ferfi-aki-megtamadta-a-magyar-ultrafutonot-makai-viktoriat.htmlNincsen magyarázat arra, támadója miért vetette rá magát Makai Viktória ultrafutónőre, a védő szerint talán a részegség lehetett mindennek az oka. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.