Egy rendőr DNS-ét találhatták meg a VV Fanni-gyilkosságnál talált kötélen

gyilkosság B. László helyszínelő DNS VV Fanni kötél
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
B. László korábbi védője, dr. Brodmann Péter, akit már korábban kizártak az ügyből, megdöbbentő dolgot állít: kiderült, kié a harmadik DNS, amelyet a gyanúsított autójából származó kötélen találtak.

"A hiányzó DNS-minta, amit ugye, hozzám akartak kötni, egy bűnügyi technikusé volt. Vagyis a helyszínelés alatt, teljesen szakszerűtlen módon, kesztyű nélkül megfogta az egyik, általuk perdöntőnek tartott bizonyítékot. Sőt mondok még furcsábbat is. Van egy negyedik minta is, amiről a mai napig nem tudják, kié lehet. Persze hiába tisztázódtam, nincs illúzióm afelől, hogy visszaengednek az ügybe mint védőt" - mondta a Blikknek dr. Brodmann Péter, aki azt is elárulta, hogy hiába tett meg mindent a rendőrség, az FBI bevonása sem volt elég ahhoz, hogy bizonyítsák B. László bűnösségét.

Ezzel szemben a Novozánszki családot képviselő dr. Lichy József teljesen mást állít:
"A rendőrség hihetetlen aprólékos, minden részletre kiterjedő, profi munkát végez ebben az ügyben. Úgy tudom, minden a kezükben van, hogy bizonyítsák B. László bűnösségét, sőt még azt sem tartom kizártnak, hogy az emberölés minősített esete is szóba jöhet" - mondta az ügyvéd.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.