plasztikai műtét halál Budapest komplikáció
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kétgyermekes brit anyuka a plasztikai műtét után rosszul lett, majd belehalt az operációt követő komplikációba. 

A kétgyermekes brit anyuka Budapesten végeztetett el több plasztikai műtétet is márciusban, a fenekét, a hasát és a melleit csináltatta meg. Az operáció alatt minden rendben zajlott, ám utána rosszul lett, két órával a műtét után pedig belehalt a komplikációba.

Belehalt a komplikációba a brit anya – A fotó illusztráció Forrás: Shutterstock

A Daily Mail szerint zsírembólia alakult ki a nőnél, ami elzárta az egyik érfalat. A műtétért egyébként 1,7 millió forintot fizettek, a fenékplasztikát pedig ajándékba kapták. A nő megözvegyült férje elmondta, felesége sokat gondolkozott a beavatkozáson, de ez volt az álma, ezért támogatta.

Az áldozat, Szögi Lajos családja kaphatja meg az olaszliszkai H. Dezső millióithttp://www.life.hu/news/20181205-az-aldozat-szogi-lajos-csaladja-kaphatja-meg-az-olaszliszkai-h-dezso-millioit.htmlÖtmilliós sérelemdíjat ítélt meg a bíróság H. Dezsőnek, az olaszliszkai lincselés egyik elkövetőjének. Most úgy tűnik, hogy az összeget az áldozat, Szögi Lajos családja kaphatja meg. News--Hatalmas testével ölte meg barátját a 133 kilós nő: a férfi megfulladt a súlya alatthttp://www.life.hu/news/20181205-hatalmas-testevel-olte-meg-baratjat-a-133-kilos-no-a-ferfi-megfulladt-a-sulya-alatt.htmlA 44 éves Windi Thomas testével, pontosabban hájával fojtotta meg barátját: a veszekedésük annyira eldurvult, hogy a nő 133 kilós testét használta fegyverként 57 kilós barátja ellen. NewsOrigoYagya Bahadur Katuwal, a nepáli buszsofőr, aki meg tudja nyalni a homlokáthttp://www.life.hu/news/20181204-yagya-bahadur-katuwal-a-nepali-buszsofor-aki-meg-tudja-nyalni-a-homlokat.htmlYagya Bahadur Katuwal egy nepáli buszsofőr, aki meglehetősen különös képességgel rendelkezik: meg tudja nyalni a homlokát. NewsOrigoHibernálnak, majd forró vízzel élesztenek újra egy halat: videóhttp://www.life.hu/news/20181204-hibernalnak-majd-forro-vizzel-elesztenek-ujra-egy-halat-video.htmlBejárta az internetet az a videó, amelyen egy halat élve lefagyasztanak, majd nem sokkal később forró vízbe helyezik, hogy feléledjen. Minden bizonnyal ez egy új módszer a frissen tartásra, ám kérdés, hogy mennyi állatbarát ez a módszer? News--Elképesztő fotók: sárga hó esetthttp://www.life.hu/news/20181204-sarga-ho-esett-kinaban.htmlNagyon meglepődtek kora reggel a kínai Ürümcsi város lakói, mikor kinéztek az ablakon: mindent sárga hó borított.NewsOrigoA szombathelyi trafikrablót kiskorú veszélyeztetéséért is elítélhettékhttp://www.life.hu/news/20181203-a-szombathelyi-trafikrablot-kiskoru-veszelyezteteseert-is-elitelhettek.htmlNem először vétett a törvény ellen a szombathelyi trafikrabló, K. Aladár. A férfit 30 évvel ezelőtt halálra ítélték, amiért megölte a 11 éves Anitát. Úgy tűnik, hogy nemcsak ez terheli a lelkét, hanem néhány évvel ezelőtt kiskorú veszélyeztetéséért is elítélhették. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.