17 éves korában elhunyt Stikli, a Budakeszi Vadaspark mosómedvéje

mosómedve halál állatok Stikli Budakeszi Vadaspark
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A természetben nagyjából 5 évig él egy mosómedve, a Budakeszi Vadasparkban lakó Stikli azonban 17 évesen hunyt el a napokban. A gondozók szerint pótolhatatlan űrt hagyott maga után. 

Örök álomra szenderült a Budakeszi Vadaspark 17 éves mosómedvéje, Stikli. Míg a vadonban csupán 5 évig élnek ezek az állatok, fogságban sokkal hosszabb élettartamra számíthatnak.

A Bors cikke szerint Stikli rendkívül tanulékony volt, tudott kézből enni, ügyes volt, amikor az erdőben kellett megtalálnia a finom falatokat. Az új trükkjét, a kukák felborítását már gyengélkedve tanulta meg nemrégiben, de így is jól teljesített.

"Évekkel ezelőtt kezdtünk el együtt dolgozni, ami alatt nagyon sokat tanultunk egymástól. Stikli érdeklődő és okos volt, nagyon gyorsan tanult. Hallgatott a nevére, hívásra jött, tudta, hogy hol van a saját etetős helye, mindig ott várta a délutánt, a közös munkát és szórakozást" - mondta a gondozója, Jóba Katalin. Stiklin már tavaly mutatkoztak az öregedés jelei, pénteken pedig örökre lehunyta a szemét.

Michelle Lyons 280 ember kivégzését láttahttp://www.life.hu/news/20181206-michelle-lyons-280-ember-kivegzeset-latta.htmlHabár már leszámolt élete azon részével, Michelle Lyons sosem fogja elfelejteni a kivégzőkamrák szagát: majdnem 300 ember halálának volt szemtanúja. NewsOrigoA nyíregyházi késelős gyilkos nemrég hárommilliót nyert egy vetélkedőnhttp://www.life.hu/news/20181206-a-nyiregyhazi-keselos-gyilkos-nemreg-harom-milliot-nyert-egy-vetelkedon.htmlKiderült: nemrég milliókat nyert egy tévés vetélkedőben a nyíregyházi gyilkos. NewsThinkstockÖngyilkos lett a BBC népszerű rádiósa, Vicki Archerhttp://www.life.hu/news/20181206-ongyilkos-lett-a-bbc-nepszeru-radiosa-vicki-archer.htmlVicki Archer, a BBC Shropshire sztárja egyszer csak kisétált a rádióstúdióból adás közben. Pár órával később holtan találtak rá. NewsOrigoElhunyt a 17 éves mexikói tini, miután a barátnője kiszívta a nyakát.http://www.life.hu/news/20181205-elhunyt-a-17-eves-mexikoi-tini-miutan-a-baratnoje-kiszivta-a-nyakat.htmlStroke-ot kapott egy 17 éves tinédzser fiú, miután a barátnője kiszívta a nyakát. NewsOrigoBudapesten végeztetett plasztikai műtétet a brit nő, belehalthttp://www.life.hu/news/20181205-budapesten-vegeztetett-plasztikai-mutetet-a-brit-no-belehalt.htmlA kétgyermekes brit anyuka a plasztikai műtét után rosszul lett, majd belehalt az operációt követő komplikációba. NewsOrigoAz eltűnt villanyszerelők rokonai transzparensekkel jelentek meg É. Imre tárgyalásánhttp://www.life.hu/news/20181205-az-eltunt-villanyszerelok-rokonai-transzparensekkel-jelentek-meg-e-imre-targyalasan.htmlSzívszorító feliratokkal teleírt transzparensekkel jelentek meg az eltűnt villanyszerelők, Mácsik Zoltán és Orlik Vilmos rokonai É. Imre tárgyalásán. A gyanúsított letartóztatásának meghosszabbításáról tárgyaltak volna, ám a tárgyalást el kellett napolni. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.