Paranormális jelenséget észleltek 1964-ben egy angliai kisvárosban

karácsony Anglia ufó paranormális jelenség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Paranormális jelenségek tartják lázban évek óta az angliai Warminster városát.

Az angliai Warminster városában az 1960-as évek óta észlelnek gyakorta paranormális jelenségeket. A Bors azt írja, az egyik legkülönösebb eset 1964-ben történt. Azon a télen, karácsony környékén többen is furcsa hangokat, megmagyarázhatatlan zajokat hallottak. Olyan robajra lettek figyelmesek, mintha valami az épületekre zuhant volna, de semmi szokatlant nem láttak.

Az egyik helyi asszony, Marjorie épp misére igyekezett karácsonykor, amikor meghallotta ezt a hangot. Összeesett és felkelni sem tudott egy darabig. Elmondása szerint olyan volt, mintha valami a földhöz szegezte volna.

Azóta többször is hallották ezeket a hangokat, egyszer még egy repülő csészealjra hasonlító tárgyat is láttak és a kisváros az ufóhívók központjává vált. Rengetegen zarándokolnak el ide, hogy hátha ők is a részesei lehetnek a megmagyarázhatatlan jelenségeknek.

Jéghideg vízben, fürdőnadrágban díszítettek karácsonyfát a Balatonbanhttp://www.life.hu/news/20181225-jeghideg-vizben-furdonadragban-diszitettek-karacsonyfat-a-balatonban.htmlFürdőnadrágban mentek be a Balatonba az emberek Szigligetnél, hogy feldíszítsék a karácsonyfát, az sem érdekelte őket, hogy mennyire hideg a víz. A Borsod megyei Szomolyán pedig karácsonyfa-díszítő versenyt rendeztek, a nyertes házaspár nyár óta készült a feladatra. Volt, aki természetes anyagokkal díszített, más pedig csak újrahasznosított díszeket használt. Bár nem volt hideg, jól fogyott a tea és a forralt bor is. NewsOrigoKitört az Etna: videón lehet követnihttp://www.life.hu/news/20181224-kitort-az-etna-vulkan.htmlKitört Európa legaktívabb vulkánja, a szicíliai Etna, a jelenséget földrengés kísérte. Videó. News--Erős lehűléssel indulhat az új évhttp://www.life.hu/news/20181224-meteorologiai-szolgalat-eros-lehulessel-indulhat-az-ujev.htmlErős lehűléssel érhet véget az óév és indulhat az új év. Erről írt hétfőn a Facebook-oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat. News--Főként magányosak hívják a lelkisegély-szolgálatot advent idejénhttp://www.life.hu/news/20181224-fokent-maganyosak-hivjak-a-lelkisegely-szolgalatot-advent-idejen.htmlFőként a magány, a kapcsolatok hiánya miatt hívják az adventi időszakban az éjjel-nappal elérhető telefonos lelkisegély-szolgálatot a 116-123-as számon - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában. NewsOrigoTévedés, hogy karácsonykor lesznek a legtöbben öngyilkosok (18+)http://www.life.hu/news/20181222-tevedes-hogy-karacsonykor-lesznek-a-legtobben-ongyilkososok.htmlSokak számára a december az év legboldogabb időszaka, mások életében azonban ez egy különösen kritikus időszak: a közelgő ünnep gondolata ugyanis felerősíti magányukat, szomorúságukat, ez pedig akár öngyilkossági gondolatokhoz is vezetheti őket. Elterjedt nézet, hogy az ünnepi időszakban sokkal többen vetnek önkezükkel véget az életüknek, mint az év bármelyik másik részében. Vajon igaz ez az állítás? Nem feltétlenül, az azonban tény, hogy több ismert ember is ilyenkor lett öngyilkos. News--Szálló por - Több településen veszélyes szinten a levegőminőséghttp://www.life.hu/news/20181222-szallo-por-tobb-telepulesen-veszelyes-szinten-a-levegominoseg.htmlTöbb település - köztük Budapest - levegőjét veszélyesnek minősítették a magas szállópor- (PM10) tartalom miatt. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.