Három felesége volt a kínai férfinak, most börtön várhat rá

lebukás házasság feleség adatbázis gyerekek család
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csúnyán lebukott az a férfi, aki Kína három különböző tartományában házasodott meg három különböző nővel. A feleségek nem tudtak egymásról, pedig egy kilométeren belülre költöztette őket. 

Megtalálta a rendszer kiskapuit a 36 éves, Kínában élő, Zhang nevű férfi. Rájött ugyanis, hogy a különböző tartományok adatbázisai között nincs átfedés, így 3 tartományban is összeházasodott 3 különböző nővel.

A kényelem kedvéért egy kilométeren belülre költöztette őket. A férfi ingatlanügynökként kereste a kenyerét, a virágzó piacnak köszönhetően meg tudta oldani, hogy mindhárom nőnek vegyen egy házat, eltartsa őket, sőt mindegyiküktől született egy-egy gyermeke is.

Három különböző tartományban házasodott a kínai férfi Forrás: Shutterstock

Az Odditycentral információi szerint hetente tízszer ingázott a különböző családok között, mindig azt mondta, hogy üzleti útra megy. Ez egyedül a második feleségének, Chennek szúrt szemet, amikor észrevette, hogy imádott férje egy másik nővel vált üzeneteket. Követte férjét a következő "üzleti útra", ám nem kellett messzire mennie, hiszen Zhang csak a szomszédos lakóövezetig utazott. Hamarosan pedig a harmadik feleség kilétére is fény derült.

Chen elvált a férjétől, a másik két asszony feljelentette, akár két év börtönbüntetés is vár rá. Zhang egyébként három évig űzte sikeresen a családi játszmát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.