Tizenegy kikeleti hóvirág letépéséért akár börtönbe is kerülhetünk

Forrás: MTI/Rosta Tibor -
hóvirág pénz börtön védettség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A klasszikus hóvirág itthon védettnek számít, a letépéséért börtönbe is kerülhetünk, persze nem egy szálat kell leszakítanunk hozzá, hanem tizenegyet.

Magyarországon négyféle hóvirág él, ezek közül a „kikeleti”, vagyis a klasszikus védett. Ennek a letépése nem engedélyezett, ha valaki mégis erre vetemedne, annak 10 ezer forintos bírságot kell fizetni,

11 letépéséért azonban már börtön is járhat.

A kikeleti hóvirág – függetlenül attól, hogy magánterületen vagy a természetben fordul elő – 2005-től az egész Európai Unióban szigorúan védett.

A kikeleti hóvirág szigorúan védett Forrás: MTI/Rosta Tibor

Európában összesen huszonegy faja honos, ennek az egynek a kivételével

a többi termesztett növényre nincs tilalom, az árusításukhoz azonban jóváhagyás szükséges,

amit elég körülményes beszerezni. Ha valaki kér, elvileg kaphat engedélyt arra, hogy mesterségesen nevelt hóvirágot hozzon forgalomba, ám ehhez csak akkor tud bármilyen hatóság hozzájárulni, ha előtte egy helyszíni szemlén érdemben meggyőződik arról, hogy adottak a termesztés feltételei. Eddig az egész országban talán fél tucat magánszemély kért és kapott ilyesmire jóváhagyást az elmúlt öt évben. A rendőrség nem vezet külön statisztikát a „hóvirágos ügyekről”, de a Magyar Hírlap cikke szerint alig néhány eljárás indulhatott az utóbbi esztendőkben efféle természetkárosítás miatt.

Noah, az időutazó ismét előállt: megmutatta, mivel utazik a időbenhttp://www.life.hu/news/20190212-noah-az-idoutazo-ismet-eloallt-megmutatta-mivel-utazik-a-idoben.htmlSzámos megdöbbentő történettel állt már elő a magát Noah-nak nevező időutazó, aki legutóbb a 2019-es évre tett jóslatokat. Állítása szerint 2030-ból érkezett, most pedig leleplezte utolsó titkát, megmutatta az időgépét, ami egy kocka. NewsOrigoIdőjárás: a viharos szél miatt figyelmeztetést adtak kihttp://www.life.hu/news/20190212-idojaras-a-viharos-szel-miatt-figyelmeztetest-adtak-ki.htmlFigyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat a viharos széllökések miatt. News--Megbolondult az időjárás: szakad a hó Hawaiinhttp://www.life.hu/news/20190212-megbolondult-az-idojaras-szakad-a-ho-hawaiin.htmlFordult már elő, mégsem mindennapos látvány a Hawaii strandokon a hótakaró. Egy, a Twitterre felkerült videóban jól látszík, hogy nagy pelyhekben hullt a hó a minap az üdülőparadicsomban.NewsOrigoEtesd meg az exedet egy medvével Valentin-napon – persze, csak képletesenhttp://www.life.hu/news/20190211-etesd-meg-exedet-egy-medvevel-valentinnapon-persze-csak-kepletesen.htmlSokan akadnak, akik hónapokkal a szakítás után sem tudják könnyen elengedni a múltbéli párkapcsolatokat. Ebben segít most a Wildlife Images Rehabilitation & Education Center Valentin-napra kitalált akciója. News--Jogerősen is felfüggesztett börtönre ítélték a kollégáit mérgező pécsi ápolónőthttp://www.life.hu/news/20190211-jogerosen-is-felfuggesztett-bortonre-iteltek-a-kollegait-mergezo-pecsi-apolonot.htmlJogerősen is két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Pécsi Törvényszék egy ápolónőt, aki csaknem egy éven keresztül nyugtató- és altatószerekkel mérgezte a kollégáit egy pécsi klinikán – közölte a bíróság hétfőn az MTI-vel. News--Agyonlőtte magát egy kétéves kisgyerek egy kibiztosítatlan fegyverrelhttp://www.life.hu/news/20190211-agyonlotte-magat-egy-keteves-kisgyerek-egy-kibiztositatlan-fegyverrel.htmlVendégségbe ment a kétéves kisfiú a családjával. A gyerekek egy külön szobában játszottak, amikor egyikükkel szörnyű baleset történt. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.