Környezetbarát és impozáns - Bravúros építészeti megoldások zöldben

Forrás: www.tophomeideas.com -
otthon építészet priceless otthon környezetbarát öko lakás dizájn
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A zöld otthonok lényege, hogy tervezésük és megépítésük során kizárólag környezetbarát anyagokat használnak fel a készítők, a berendezése is ökobarát, sőt az üzemeltetése során sem árt a környezetnek. Egyre több tervező és építész gondolkodik környezetbarát módon, és tervez környezetbarát otthonokat, melyeknél arra is nagy figyelmet fordítanak, hogy az épületek szépek és harmonikusak legyenek, valamint a bennük lakók minden igényét kielégítsék. 

Az alábbiakban azokat a szempontokat vesszük sorra, melyeket a zöld otthonok tervezésénél leginkább figyelembe érdemes venni.

Először is fontos az építkezés helyszínének kiválasztása, hiszen olyan helyen jó felépíteni az új otthont, ahol elfér mellette egy kert, némi vízfelület, és elég hely van arra, hogy a lakók igazán tágasan és szabadon érezhessék magukat. Mivel a zöld otthonokat hosszú távra tervezik, olyan helyet kell találni, ahol sokáig jól érezzük magunkat.

Forrás: www.eco-tekton.gr

A helyszín mellett a tájolás is nagyon lényeges, az a jó, ha a ház kelet-nyugati fekvésű, az ablakok pedig északra és délre néznek. Meleg éghajlaton jó, ha északra néznek a nagyobb ablakok, hidegebb éghajlaton viszont éppen fordítva, délre kell nyílnia a nagyobb ablakoknak, észak felől pedig csak egészen kicsi ablakok legyenek elhelyezve.

Forrás: www.tophomeideas.com

Az építőanyagok terén is körültekintőnek kell lenni. Noha a leginkább zöld megoldásnak a fa tűnik, ezt betonnal, kerámiával, téglával, alumíniummal vagy üveggel is helyettesíthetjük. Jó, ha ezek közül minél több újrahasznosított formában kerül bele a házba, és a világításnál is figyeljünk, hogy LED-fényeket használjunk, a falakon a festék pedig ne tartalmazzon mérgező anyagot.

Forrás: www.andonesia.com

Az ablakok keretei is készülhetnek fából vagy alumíniumból, a méretük pedig a fal és a padló méretéhez kell igazodjon, amelyek a közvetlen fényt fogják kapni. A beáramló hő ellen függönyökkel, napellenző ponyvákkal védekezhetünk, illetve a szélirány megfigyelésével megfelelő természetes szellőzést is beiktathatunk. A szobák elhelyezésénél is vegyük figyelembe a fényeket és a légáramlatot, és ez alapján döntsük el, hol legyen a háló, hol a nappali, hol pedig a konyha vagy a fürdőszoba.

Forrás: www.tophomeideas.com

Az alaprajz is lényeges elem, a legtöbb zöld házat nyitottra tervezik, hogy minél világosabb és szellősebb legyen, még az is előfordulhat, hogy szinte egybe van építve a kerttel. A tetőszerkezetnél különösen oda kell figyelni a jó hőszigetelésre, emellett az ereszcsatornák elhelyezésére is, amelyeknél különösen fontos, hogy az esővizet össze lehessen gyűjteni, és mosáshoz, WC-öblítéshez, takarításhoz fel lehessen használni.

Forrás: www.aslacolorade.org

A falak anyagánál is olyat válasszunk, amely elnyeli a nap melegét, a vízfelszívó képessége viszont alacsony. A parkettánál számtalan lehetőségünk van a márványtól kezdve a grániton át egészen a fáig, de aki igazán környezetbarát megoldást keres, az rétegelt falemezt vagy bambuszt válasszon.

Forrás: www.tophomeideas.com

Ne feledkezzünk el a napelemekről sem, melyeket a tetőre helyezzünk kelet felé nézve. A napenergia felhasználása környezetbarát, emellett a tűztől és a rövidzárlattól sem kell félnünk, ha az elektromos áramot kiiktatjuk a mindennapjainkból. Ha nem egyből szerelünk fel napelemeket, a helyük akkor is legyen kialakítva, és addig is hővisszaverő, világos színű anyaggal fedjük be házunkat.

Forrás: www.houseanddecoration.com
Varázsolj otthonodból vidéki kúriáthttp://www.life.hu/otthon/20150928-a-country-videki-lakberendezesi-stilus-jellemzoje.htmlElvágyódás, harmónia keresés, menekülés a zajos nagyvárosi életből - nagyjából ezek azok a érzések, amelyeket egy country, azaz vidéki stíusban berendezett otthon áraszt magából. Az utóbbi években különösen nagy népszerűségnek örvend ez az irányzat, ha te is egy "vidéki kúriát" szeretnél varázsolni otthonodból, kövesd tippjeinket! Otthon--Maszturbáló emberek a fürdőszobában, Varga Viktor a hálóban - Ilyen Cinthya Dictator lakásahttp://www.life.hu/otthon/20150930-exkluziv-video-cinthya-dictator-otthonarol.htmlCinthya Dictator tetőtől talpig egy egyéniség. Ezúttal az a megtiszteltetés érte a Life.hu riporterét, Németh Mátét, hogy betekintést nyerhetett a csodabogár fotós intim szférájába. Cinthya személyesen vezette körbe munkatársunkat különleges otthona falai között. OtthonOrigoÉlj úgy, mint Bree Van de Kamp! - Inspirálódj kedvenc sorozataidbólhttp://www.life.hu/otthon/20150923-hires-sorozatok-enteriorjei-inspiracio.htmlAzt már egy korábbi cikkünkben elárultuk, hogy melyik nagy sikerű mozifilmből érdemes inspirálódnod, ha lakásod átrendezésére adod a fejed. Most egy lépéssel tovább megyünk, hiszen nem csak a mozivásznon találkozhatunk szemet gyönyörködtető, esetleg meghökkentő enteriőrökkel – a kedvenc sorozataidra kattintva is bátran elleshetsz egy-két trükköt. Otthon--Íme, 2016 tavaszának színei - Használd őket bátran egész évben!http://www.life.hu/otthon/20150918-a-pantone-intezet-2016-tavaszanak-szinei-igy-hasznald-a-lakberendezesben.htmlA Pantone Intézet a New York-i divathéten bemutatott kollekciók alapján már ki is adta az első előrejelzését a jövő év tavaszának színeire vonatkozólag. Vibráló, vidám, különleges árnyalatokat választottak ki, amikre kár lenne még fél évet várni... Mutatjuk, hogyan használhatod őket már most is az otthonodban! OtthonOrigoKöszöntünk a jövőben - A high tech lakberendezés alapjaihttp://www.life.hu/otthon/20150922-a-high-tech-lakberendezesi-stilus-jellemzoi.htmlIzgalmas, néha-néha megdöbbentő, sőt egyesek szerint rideg és személytelen - ilyen a high tech lakberendezés, az ízig-vérig 21. századi stílus. Olvass tovább, és megtudhatod, hogyan bújtathatod otthonodat ultramodern high tech köntösbe. Otthon--Íme, 2016 tavaszának színei - Használd őket bátran egész évben!http://www.life.hu/otthon/20150918-a-pantone-intezet-2016-tavaszanak-szinei-igy-hasznald-a-lakberendezesben.htmlA Pantone Intézet a New York-i divathéten bemutatott kollekciók alapján már ki is adta az első előrejelzését a jövő év tavaszának színeire vonatkozólag. Vibráló, vidám, különleges árnyalatokat választottak ki, amikre kár lenne még fél évet várni... Mutatjuk, hogyan használhatod őket már most is az otthonodban! OtthonOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.