Pánikszoba George Clooney otthon biztonságos hely biztonság Amal Clooney lakás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ugye te is emlékszel a Pánikszoba című thrillerre? A filmben Jodie Foster és Kristen Stewart korszerű belső bunkerbe menekül New York-i lakásukban, amikor betörők zavarják meg a nyugalmukat. A film középpontjában található pánikszoba egyáltalán nem a képzelet szüleménye, a tehetősebbek között egyre többen ruháznak be egy úgynevezett biztonságos szobára.

A valóságban a pánikszobákat inkább biztonságos szobaként (safe room) emlegetik, és egyre gyakoribbá válnak a gazdag amerikaiak otthonaiban, akik attól tartanak, hogy betolakodók, emberrablók, bérgyilkosok vagy terroristák áldozatai lesznek. Olyannyira elterjedt a felső tízezer körében, hogy ezek a biztonságos kamrák igazi státuszszimbólummá váltak például Beverly Hillsben, ahol a feltételezések szerint már több ezer ilyen kamrácska is van.

Forrás: www.interiordesign2014.com

Sőt, a magánembereken kívül egyre több cég is igényel biztonsági szobát; az amerikai kormányzati épületeknek is van legalább egy hasonló terme, ahová az alkalmazottak vészhelyzetben menekülhetnek.

Egy biztonságos szoba lehet egészen egyszerű, olyan, amibe csak telefon, esetleg hűtő fér be, de vannak olyanok is, amelyekben videorendszer, számítógépek, légtisztító berendezések, sőt, bakteriális háború elleni védelem is található. A legkorszerűbb biztonsági szobák nem lehetnek meg független telefonvonal, áramfejlesztő, oxigénellátó és számítógépekkel vezérelt, zárt láncú képernyők nélkül. Ráadásul joystick segítségével lehet nyitni és zárni a lakásban lévő ajtókat, ablakokat, így akár csapdába is ejthetjük a lakásba behatolókat.

/1511/Egy_s2015115134231

Egy pánikszobában elméletileg addig maradhat az ember, ameddig akar: pár percig, de akár napokig is. A lényege, hogy a lakó bentről gyakorlatilag mindent irányítani tud, miközben a behatolók számára érinthetetlen marad. Vannak olyan szobák is, amelyekből vészkijárat segítségével nyílhat menekülés vagy rendőrségi bebocsáttatás.

A sztárok is rettegnek

George Clooney és Amal Alamuddin Clooney már múlt ősszel rátalált arra az angliai luxuskastélyra, ahol a hírek szerint házas életük első két évét készülnek eltölteni.

Forrás: AFP, www.lonny.com

A csónakházzal és könyvtárral is felszerelt ingatlanba az elővigyázatos pár egy pánikszobát is építtetett. A tavaly nyáron egybekelt sztárpár közeli forrása állítja, hogy a bomba-, tűz- és más támadások ellen is biztosított helyiségre nem az Oscar-díjas színésznek van szüksége, sokkal inkább ügyvéd feleségének.

„Amalnak sok magas rangú ügyfele és vitás esete van. Fontos, hogy biztonságban legyen" – magyarázta a bennfentes a US Weeklynek.

Ház a kísértethegyen - Így lesz az enyészeté egy káprázatos szállodahttp://www.life.hu/otthon/20151103-hotel-del-salto-elhagyatott-szalloda-kolumbiaban.htmlFestői környezet, kísérteties hangulat - a nyüzsgő, fényűző szállodából néhány év alatt valódi szellemkastély vált. Ismerd meg a kolumbiai Hotel del Salto történetét. Otthon--Ügyetlen betörő próbálta kirabolni Klapka Györgyöthttp://www.life.hu/otthon/20151104-ugyetlen-betoro-probalta-kirabolni-klapka-gyorgyot.htmlAranyat és ékszereket tervezett lopni Klapka György házából egy betörő. Ezek helyett azonban csak egy csokit tudott eltulajdonítani.Otthon--Csendes gyilkos az otthonodban - Vedd fel a harcot a penésszelhttp://www.life.hu/otthon/20151102-penesz-a-lakasban-igy-elozd-meg-hazi-praktikakkal.htmlLakhatsz panelben vagy családi házban, lehet otthonod régi vagy új építésű, az a fránya penész szinte bárhol lecsaphat. Sokan csak egy kellemetlen esztétikai problémának gondolják, és nem igazán törődnek vele, pedig bizony komoly egészségkárosodást is okozhat. Irtsd ki a penészt egyszerű házi praktikákkal!OtthonThinkstockElképesztő panoráma! Ezt látja új lakása ablakából Osvárt Andreahttp://www.life.hu/otthon/20151103-osvart-andrea-szineszno-uj-lakasba-koltozott.htmlA színésznő képmegosztó oldalán mutatta meg, milyen csodálatos látvány tárul elé új otthonából. OtthonOrigoTakarékossági tippek a fűtési szezonra http://www.life.hu/otthon/20151102-takarekossagi-tippek-a-futesi-szezonra.htmlItt van az ősz, itt van újra – kezdődhet a fűtési szezon! Ha nem akarod, hogy a gatyád is rámenjen a fűtésszámlák kifizetésére, akkor fogadd meg alábbi tippjeinket!OtthonThinkstockA putriból a világhír felé - Ezekben a házakban nőttek fel a legnagyobb sztárok 2. részhttp://www.life.hu/otthon/20151030-ezekben-a-hazakban-nottek-fel-a-vilagsztarok.htmlEgy korábbi cikkünkben már bemutattuk azokat a szerény hajlékokat, ahonnan Michael Jackson, Elvis Presley vagy akár Jennifer Lopez elindult a világhírnév felé – bizony a szupersztárok sem éltek mindig luxuskörülmények között! A sort most folytatjuk, lássuk, milyen családi fészekben nőttek fel Hollywood legnagyobb dívái. Otthon--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.