World Architecture Festival otthon építészet Építészeti Világfesztivál verseny épület
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nemrég tartották meg Szingapúrban a World Architecture Festivalt, azaz az Építészeti Világfesztivál, ahol a közel 200 kiváló építészeti tervből válogatott a zsűri.

A világ egyik legrangosabb építészeti seregszemléjén összesen 31 kategóriában választanak győztest a mintegy 200 projektből álló leszűkített listából.
A fesztivált 2008-ban rendezték meg először Barcelonában, 2012-től 2015-ig Szingapúr adott neki otthont, jövőre pedig ismét új helyszínen, Berlinben tartják majd.

A különböző kategóriákban mindenféle épület megtalálható volt: a klasszikus lakóházaktól kezdve a kulturális intézményeken át egészen a templomokig vagy éppen stadionokig. Kategóriánként külön díjban részesültek a még csak tervrajzokon létező és a már álló épületek is.

Az év épülete

Az OMA és Buro Ole Scheeren projektje, a The Interlace nyerte az Év Épülete díjat. Az Interlace-t még 2013-ban adták át Szingapúrban, ami valójában egy 170 000 négyzetméteres telken elterülő különleges lakópark. Az építményben összesen 1040 apartmant alakítottak ki. A tervezésnél alapvető szempont volt a fenntarthatóság, így a nap és a szél jelentős szerepet játszik az energiatermelésben.

The Interlace Forrás: archdaily.com
The Interlace Forrás: archdaily.com
The Interlace Forrás: archdaily.com

A legjobb jövőbeli projekt

BIG építésziroda vancouveri toronyháza kapta a legjobb, a jövőben elkészülő projekt díját. A zsűri véleménye szerint a félig elhúzott függönyre hasonlító felhőkarcoló ügyesen hasznosít egy gyakran veszendőbe menő teret.

Vancouver House Forrás: archdaily.com
Vancouver House Forrás: archdaily.com
Vancouver House Forrás: archdaily.com

Kíváncsi vagy a további projektekre is? Lapozgasd végig válogatásunkat!

/1511/2015_20151127152123Az idei karácsony leggyönyörűbb díszei - Dekorációs körképhttp://www.life.hu/otthon/20151126-karacsonyi-dekoracios-korkep-kika-ikea-h-m-tchibo.htmlÜnnepi díszítésre fel! Az igazi profik valószínűleg már szeptember vége felé feltérképezték a legnagyobb lakberendezési boltok idei kínálatát, de biztosan akadnak olyanok is, akik az utolsó pillanatra hagyják az idei ünnepi dekorációk beszerzését. A következő válogatásunkkal nekik szeretnénk kicsit segíteni, lássuk hát, hogyan öltöztetheted idén ünnepi díszbe otthonodat! OtthonOrigoEgy szín, ami mindent visz - Megjósoljuk 2016 év színéthttp://www.life.hu/otthon/20151123-2016-szin-trendek-a-lakberendezesben.htmlBár a Pantone Intézet még nem hirdette ki a 2016-os év színét, a tengerentúli szakértők már most is elkezdték a kombinálást, latolgatást a jövő évi trendekkel kapcsolatban. Kíváncsian várjuk, vajon mennyire jön majd be az alábbi előrejelzés! Otthon--Határ a csillagos ég - Íme, New York egyik leggrandiózusabb felhőkarcolójahttp://www.life.hu/otthon/20151120-one57-new-york-legdragabb-felhokarcoloja.htmlA New York-i ingatlanpiac újra szárnyal, nincs is erre jobb bizonyíték mint a Nagy Alma ikonikus One57 elnevezésű építménye. A 73 emelet magas, Manhattan közepén elhelyezkedő felhőkarcoló 2015-ben elnyerte a New York City legdrágább épülete címet. A One57 négyzetlábankénti átlagára 6010 dollár, azaz négyzetméterenként csaknem 19 millió Ft. OtthonOrigoA tökéletes karácsony alapkellékeihttp://www.life.hu/otthon/20151123-ezekre-a-dekoraciokra-van-szukseg-karacsonykor.htmlLassan, de biztosan mindenki szívébe beszivárog a karácsonyi hangulat, ideje hát, hogy átgondold, az idei évben milyen típusú dekorációval öltözteted majd ünnepi díszbe otthonod. Az alábbiakban ebben szeretnénk egy kis segítséget nyújtani, összegyűjtöttük azokat az alapdekorokat, amikre egy valamirevaló karácsonyi díszítéshez szükséged lehet. OtthonThinkstockEgy gigantikus stadion gyönyörű pusztulásahttp://www.life.hu/otthon/20151117-pontiac-silverdome-a-detroit-lions-egykori-stadionja-romokban-hever.htmlAz egykor modern stadionban ma már csak a kísértetek futballoznak. Elhagyatott helyek sorozatunk következő részében a Detroit Lions amerikaifutball-csapat hajdani otthonát mutatjuk be Johnny Joo fotós káprázatos képein keresztül.OtthonOrigoÍgy múlik el egy olimpia dicsősége - Romokban az egykori sportkomplexumhttp://www.life.hu/otthon/20151124-2014-es-gorog-olimpiai-helyszine-romokban-hever.htmlTizenegy évvel ezelőtt olyan kiváló magyar sportolók küzdöttek itt és állhattak fel a dobogóra, mint Janics Natasa, Gyurta Dániel vagy Vajda Attila. Ma már azonban nemhogy sportolókat nem látni errefelé, de még az egykori stadionoknak, lelátóknak és magának az olimpiai falunak is csak a maradványai árválkodnak a görögországi kopár vidéken. OtthonAFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.