Álomotthonok - Dizájnos ikerház családias környezetben

ház tervezés enteriőr otthon családiház belsőépítészet álomotthon lakberendezés építész
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Álomotthonok sorozatunk következő részében egy cseppnyi eleganciával megspékelt modern családi ház falai közé leshetsz be velünk. A dizájnos otthont Dóró Judit belsőépítész egy négytagú család igényeire szabva tervezte meg.

A megrendelők teljesen szabad kezet adtak Juditnak, így elmondása szerint a tervezéssel könnyedén és gyorsan tudott haladni. Lehetőségeit csupán az otthon alaprajza határolta be, viszont sikerült úgy kialakítania a bútorzatot és a tárolórészeket, hogy a tér is tágas maradt.

Nappali Forrás: Dóró Judit

Így készül egy álomotthon.

Az előtérben helyet kapott egy csinos, nőies vonalvezetésű, art deco jellegű, egyedi ülőalkalmatosság is. A helyiség stílusát pedig a különleges art deco tükör csak tovább hangsúlyozza.

Az előszoba Forrás: Dóró Judit

Az előtérből közvetlenül a lakótérbe érkezünk, ahol a konyha-bár-étkező-nappali és a lépcsőfeljáró találkoznak egy helyiségben. A tér különlegességét a könnyed áttekinthetőség és az egységes látvány adja. A konyhaszekció egy falfülkében kapott helyet, párhuzamosan vele szemben a bár és a borhűtő helyezkedik el.

Konyha Forrás: Dóró Judit

A térkomplexum arculatát és egyben egyediségét a különleges hangulatot idéző, art deco ellipszis álmennyezeti elemek adják, a bennük elhelyezett LED-világítások pedig egy kis extravaganciával is megbolondítják a teret. Az art deco jegyeket hordozó lámpatestek és a kanapé is finoman erősítik az elképzelt stílust.

A nappali Forrás: Dóró Judit

A lépcső alatti óriási tárolószekrényekben kapott helyet a kis méretű dolgozósarok is, amely, ha szükséges, eltakarható az ajtók becsukásával. A lakótér dizájnelemei mellett nagy hangsúlyt kaptak a különböző, mégis egymással harmonikusan összeillesztett anyagok és hangulatvilágítások is.

Az emeletre egy légies hatású üvegkorlát és stílusosan megvilágított egyedi falépcső vezet fel. A lépcső mentén végigfutó, falfülkékkel tűzdelt dekorfal köti össze a földszinti részt az emelettel. Az emeleti rész egy közösségi térrel indul, amelynek a mennyezeti részen lévő burkolata egységet alkot a tárolószekrénnyel. A burkolatok színek harmóniája és stílusa az egész házra jellemző és meghatározó.

Forrás: Dóró Judit

Dóró Judit

Nekem és a csapatomnak is nagyon fontos, hogy ebben a rohanó, bizonytalan tempójú világban megrendelőink érezzék, ha minket választanak, nagy biztonságban vannak, szakmailag és emberileg is. Tervezőként is azt tapasztalom, hogy egy megrendelőnek nehéz dolga van, amikor szakembert keres. Aki csupán az ár és a műszaki tartalom alapján választ csapatot, beleeshet abba a hibába, hogy menet közben derül ki, hogy a választott szakemberrel nem találja a közös hangot, és a végeredmény nem egészen olyan lesz, mint amit szeretett volna.”

A kis méretű szülői hálóban minden funkció kényelmesen lett elhelyezve. Erre a térre a beépített funkciók a jellemzőek. A helyiség tájolásából adódóan világos, így egy színeiben sötétebb, mégis kellemes dizájntapétát választottak ide. A stílus adta anyaghasználatra a selymes csillogás a jellemző, a hamvasságot az apró gyöngyös tapéta képviseli, a lágyságot a metálosan csillanó ágytakaró és díszpárnák. Ebben a helyiségben is fontos szerepet kaptak a hangulatfények és a különleges kristályos lámpatestek.

Hálószoba Forrás: Dóró Judit

A kiskamasz fiúszoba több részből tevődik össze, meghatározó téma a bolygók és csillagok. Az eredeti építésztervekhez képest minimális alaprajzi áttervezéssel egy szép méretű kiskamasz birodalom jött létre. A pihenőrészben elhelyezett egyedi posztertapéta kellemes színe ideálisan betölti funkcióját. A médiafal stílusosan ékelődik be a ruhatárolás egységeibe.

Hálószoba Forrás: Dóró Judit

A tanulósarkot a pihenés funkciójától egy térbe állított egyedi üvegfal és egy kék puff választja le. Az extravaganciát sugalló egyedi íróasztal a szoba dísze és különlegessége is egyben. A dizájnelemek szépen kiaknázzák a szoba méretéből adódó lehetőségeket, amelyek a tér javára válnak. A tökéletes harmóniát a merészen kiválasztott textíliák és a burkolatok összjátéka biztosítja. A megálmodott lámpák formája elegánsan jeleníti meg az adott témakört.

Tanulósarok Forrás: Dóró Judit

A lányszobának két meghatározó stíluseleme a lovak és a mályvaszín volt. Az alaprajzi kötöttségek jelen esetben meghatározták az egyes funkciók helyét. Szükség volt a tévé mögötti fal áthelyezésére, hogy a mögötte lévő szülői hálószobában is elférjen egy ruhásszekrény. A dolgozósarok kialakításánál a fő szempont a maximális térkihasználás volt a tárolórészek számára.

Hálószoba Forrás: Dóró Judit

A tévéfal egy különleges látványelemmé alakult azáltal, azáltal, hogy az íróasztallal szinte összenőve, a falszakaszra rásimulva jelenik meg. A szoba másik fő része a ruhatárolás és pihenés jegyében lett kialakítva. A gardróbszekrény fő szerkezete dizájnelemmé alakul, és átöleli a szobát, mint két kar. Ezeken lebegnek az éjjeliszekrény fiókjai és a falikarok. A lovak adta lendületességet, könnyedséget a szoba teljes dizájnja visszatükrözi.

Forrás: Dóró Judit

Az átlagos méretű fürdőszobában sikerült a funkciókat úgy optimalizálni, hogy a tágasság érzete megmaradjon. A melegbarnától a bronzos árnyalatokig terjed itt a színpaletta, a kissé fémes hatású burkolatok vidámmá és kellemessé varázsolják a helyiséget. Egyediségét az aligátorbőrre emlékeztető, fémes árnyalatú speciális szekrényburkolatok adják. Hangulatát tekintve fiatalosan elegánsnak mondható, amelyet kristálycsillár és dizájntükör hangsúlyoz. A helyiség fő arculatát az extra mozaikburkolatok adják, amelyek több részen is felbukkannak.

A fürdőszoba Forrás: Dóró Judit
Álomotthonok - Egy valódi gyöngyszem a Balaton partjánhttp://www.life.hu/otthon/20160302-alomotthonok-balaton-parti-csaladi-haz-szen-molnar-tamas-belsoepitesz.htmlNyitottság és intimitás – Szén Molnár Tamás belsőépítész ezekkel a szavakkal jellemezte azt az újonnan épülő luxusotthont, amelynek munkálatai jelenleg is folynak, és amelybe a következőkben te is bepillantást nyerhetsz. Álomotthonok sorozatunk következő részében a Balaton északi partja felé vesszük az irányt. OtthonOrigoÁlomotthonok - Luxusvilla lebeg Budapest feletthttp://www.life.hu/otthon/20160301-alomotthonok-sorozat-v-haz-casa-v-a-rokahegyen.htmlEgy valódi többgenerációs álomotthon épült fel Rókahegy egyik legmagasabban fekvő telkén. Ha pontosan akarunk fogalmazni, a V-ház névre keresztelt ingatlan tulajdonképpen két álomotthon, ugyanis a különleges építészeti kialakításának köszönhetően egy épületben két külön lakás kapott helyett. OtthonOrigoÁlomotthonok - Romos házból modern családi otthonhttp://www.life.hu/otthon/20160218-tas-fruzsina-belsoepitesz-romos-hazbol-csaladi-otthon.htmlBármilyen kilátástalannak is tűnik a helyzet, okosan átgondolva és tudatosan megtervezve még egy ósdi, romos házba is új életet lehet lehelni. Álomotthonok sorozatunk következő részében egy régi családi ház újjászületésének lehetünk tanúi. Otthon--Álomotthonok – Idilli luxus Óbudánhttp://www.life.hu/otthon/20160201-alomotthonok-szen-molnar-tamas-belsoepitesz-obudai-projektje.htmlFiatalos, modern, stílusos – ilyen egy igazi álomotthon! Sorozatunk következő részében egy óbudai panorámás családi ház kulisszái mögé lestünk be Szén Molnár Tamás belsőépítész segítségével. Otthon--Álomotthonok - Így készül egy vérbeli üzletasszony dizájnos luxuslakásahttp://www.life.hu/otthon/20160118-alomotthonok-doro-judit-belsoepitesz-munkaja.htmlNeked csak annyi a feladatod, hogy elmondd, milyennek szeretnéd látni az otthonod – a megbízott belsőépítész vagy lakberendező pedig megoldások, lehetőségek garmadájával halmoz majd el. De vajon miként is dolgozik egy hazai szakember, és milyen projektek kerülnek ki a kezeik alól? Otthon--Az emberi felelőtlenség nem ismer határokat - Egy mérgező szellemvároshttp://www.life.hu/otthon/20160316-picher-varos-az-egyesult-allamok-legmergezobb-varosa.htmlAz Oklahoma államban található Pichert az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal az Egyesült Államok legmérgezőbb városaként szokta emlegetni. A város története az egész emberiség számára intő példa lehetne: ez történik, ha felelőtlenül bánunk a Földdel, és nem tiszteljük a minket körülvevő természetet. Otthon--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.