Sztárotthonok – Gyere velünk Sáfrány Emese, alias Aleska hangulatos luxusotthonába

2016.04.14. 18:03

Káprázatos panoráma és zöld környezet – néhány napja ellátogattunk Sáfrány Emese, alias Aleska dizájnos otthonába, és mialatt a hajlékony légtornászlány körbevezetett bennünket, néhány kulisszatitkot is elárult a párjával közösen bérelt lakásról.

Aleska másfél éve költözött be Dunára néző, elegáns másfélszobás lakásába, ahol jelenleg már párjával együtt lakik. 

Fotó: Polyák Attila/Origo

Egy összeköltözés sok bonyodalmat tud okozni a párok életében, nálatok mennyire ment simán a közös terek kialakítása?

Voltak konfliktusok, sőt még ma is vannak (nevet). Én már itt laktam, amikor a párom hozzám költözött, így a helyhiány miatt adódtak problémák, és az összebútorozásnak főleg az ő holmijai látták a kárát. Ezért is van, hogy még mindig az én szekrényemben van hely az ő ruháinak is, de nyilván ezen majd alakítani kell. Talán majd ha egy teljesen új lakásba költözünk be együtt, az ilyen problémák megoldódnak. 

Fotó: Polyák Attila/Origo

Ha már a jövőbeli közös lakásotokról van szó, milyen számodra az igazi álomotthon?

Rögtön két álomotthonom is van: nagyon szeretnék egy bizonyos lakóparkban egy penthouse lakásban élni, mivel nagyon szeretem a tágas, nagy tereket. Vagy esetleg egy szép kertes házban Budán. 

Fotó: Polyak Attila - Origo

Ki segített berendezni a lakást, kértél lakberendezőtől tanácsokat?

Most még nem. Mivel nem a saját lakásomról van szó, ezért úgy gondoltam most még nem fontos. De ha saját lakásom lesz, akkor biztosan szakértői tanácsokkal fogom berendezni. Egyébként ez egy részben bútorozott lakás volt, bizonyos bútorok meg is maradtak, bár folyamatban van azoknak a lecserélése is. Hozzájuk jöttek az én bútoraim is, és van köztük olyan, amihez évek óta nagyon ragaszkodom, és amiket mindig költöztetek magammal. A lakás berendezésénél egyébként Lana igényeit is figyelembe vettem, szőnyegfétise van (nevet), imádja a pihe-puha szőnyegeket, nagyon szeret hemperegni, játszani rajtuk, úgyhogy próbáltam kedvezni neki.

Fotó: Polyák Attila/Origo

Mik azok a bútorok, tárgyak, emlékek, amik nagyon fontosak neked, és amiket minden költözésnél magaddal viszel? 

A lakásom tele van olyan dologgal, amik számomra nagyon fontosak. Ilyenek például a könyveim, van olyan, amit már gyermekkorom óta őrizgetek, és hordozom magammal. Az évek során begyűjtött emlékeimet is nagyon szeretem, ilyenek a díjaim, a különböző tévés szerepléseimből elhozott ereklyéim vagy a hűtőmágneseim. De fontos szerepe van a lakásomban a zongorámnak és a sminkasztalomnak is. Mindig is szerettem volna hangszeren játszani, de gyerekkoromban kimaradt az életemből, jobb később mint soha alapon 27 évesen vágtam bele. Úgy gondolom, a zongora egy örök darab, különleges hangulatot ad a lakásnak, és talán majd az unokám is megörökli.

Fotó: Polyák Attila/Origo

És a sminkasztal?

A reggeli rituáléim színhelye! Nagy álmom volt, hogy a lakásomban legyen egy sminkasztal, kevesen tudják rólam, de én mindig magamat sminkelem a fotózásokra, különböző eseményekre, és tanultam is sminkesnek. Úgyhogy ez a lakás egyik központi helye, még akkor is szeretek ücsörögni előtte, ha éppen nem kell kisminkelni magam. 

Fotó: Polyák Attila/Origo

Az erkélyről gyönyörű panoráma tárul a szemünk elé, tudatos volt, hogy egy ilyen káprázatos környezetet választottál. 

Vidéken nevelkedtem, ezért miután a fővárosba költöztem fontos volt, hogy természetközeli környezetben telepedjek le. Ha kinézek az ablakon, ez a gyönyörű kilátás megnyugtat. A belvárosban nem tudnék lakni. 

Aleska DiamondSáfrány Emesesztárotthonoklakberendezéslakásotthonlakópark