Vége a találgatásnak: erre a vityillóra cseréli a Fehér Házat Obama és családja

Forrás: AFP -
Washington Barack Obama ingatlan otthon Fehér Ház Obama
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nincs több kétely és álmatlan éjszaka, végre valahára kiderült, hova költözik Barack Obama és családja, miután 2017 januárjában véget ér majd az amerikai államfő második elnöki ciklusa. Nem éppen a Fehér Ház, de azért megteszi.

Korábbi cikkünkben már foglalkoztunk a témával, számba vettük a külföldi lapok spekulációit, és bemutattuk azokat az ingatlanokat, amelyek a szakértők szerint alkalmasak voltak, hogy az elnöki család jövendőbeli otthonául szolgáljanak. Ám most úgy tűnik, nem jöttek be a számításaik, Obama nem a "neki szánt" házak közül választott.

Forrás: Wikipédia/The White House

Emlékeztetőül

Ifj. Barack Hussein Obama 2009. január 20-a óta az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Második elnöki ciklusa 2017. januárban véget ér, ez pedig egyebek mellett azt is jelenti, hogy családjával ki kell költözniük az elnöki palotából, azaz a Fehér Házból.

Az Obama család végül Washingtonban marad, egészen pontosan annak Kalorama nevű, igen kifinomult hangulatú, kertvárosias környékén telepszik le. Obamáék a képen látható, 1928-ban épült nyolc hálószobás, kilenc és fél fürdőszobás, 820 négyzetméteres házat fogják kibérelni Joe Lockharttól és feleségétől.

Forrás: AFP

Bizony, az amerikai elnök nem vesz saját otthont, inkább bérel egyet - tőlünk nyugatabbra egyébként is ez az általános megoldás.

Forrás: redfin.com

Az ingatlan tulajdonosa egyébként az a Joe Lockhart, aki 1998 és 2000 között az akkori amerikai elnök, Bill Clinton sajtótitkára és vezető tanácsadója volt. Az ingatlan értéke az információk szerint nem kevesebb mint 6,35 millió dollár, azaz nagyjából 1,8 milliárd forint.

Forrás: redfin.com

Ebben az árban egyebek mellett egy 10 férőhelyes parkoló is benne van - Obamáék tehát bátran hívhatnak majd magukhoz népes vendégsereget.

Forrás: redfin.com

Kalorama egyébként mindig is az amerikai elnökök egyik közkedvelt környéke volt, többek között élt itt Franklin D. Roosevelt, Woodrow Wilson és William Howard Taft is.

Forrás: redfin.com

Állítólag 1921 óta Obama az első elnök, aki a Fehér Házból való kiköltözése után Washington D.C.-ben marad, és rögtön itt is telepszik le.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.