52 év után eladhatja villáját Medveczky Ilona: „Belepusztulok”

Medveczky Ilona villa költözés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Imádja hatalmas házát Medveczky Ilona, sosem akart megválni tőle, mostanában azonban magányosnak és kiszolgáltatottnak érzi magát a nagy villában. 

Négy hónappal ezelőtt törte el Medvecky Ilona a jobb kezét, 8 hétig volt gipszben, de máig nem gyógyult meg teljesen. A nagy villában pedig sok a teendő, amit nem tud egyedül ellátni, ráadásul nagyon magányos is a kortalan díva.

Forrás: MTI/Földi Imre

Bár sosem akart megválni otthonától, mégis egyre többször megfordul a fejében, hogy ideje lenne egy kisebb ingatlanba költözni. Ráadásul sok barátjában is csalódnia kellett, mert senki nem kérdezi meg tőle, hogy boldogul-e egyedül. „Arra sem voltak kíváncsiak, hogyan látom el magamat, a háztartást, tudom-e gondozni az állataimat és a töméntelen mennyiségű növényemet” - panaszolta a művésznő a Best magazinnak. Annyira el van keseredve, hogy 52 év után életében először fordult meg a fejében, hogy eladja házát, így nélkülöznie sem kellene. „A baj csak az, hogyha rászánnám magam, és megválnék ettől a háztól, abba belepusztulnék” - mondta Medvecky Ilona.

A politikus csemeték sem nyomorognak: Less be Clinton és Trump gyerekeinek luxuséletébehttp://www.life.hu/otthon/20160629-a-politikus-csemetek-sem-nyomorognak-less-be-clinton-es-trump-gyerekinek-luxuseletebe.htmlKorábbi cikkeinkben már bemutattuk a két amerikai elnökjelölt otthonát: Hillary és Bill Clinton holland gyarmati stílusban épült családi házát és Donald és Melania Trump meglehetősen giccses luxus penthouse lakását. Na de mi a helyzet a politikus csemetékkel? Vajon az elnökjelöltek ivadékai milyen körülmények között tengetik életüket? Otthon--Légy te is igazi hippi - Készíts divatos fejpántothttp://www.life.hu/otthon/20160628-imadod-a-fesztivalokat-keszitsd-trendi-fejpantot.htmlFejpánt nélkül nincs fesztivál! Légy te is igazi hippi ezen a nyáron, és viseld a saját kézzel készített fejpántodat! Az alábbi videóban Molnár Gina, a Ginappi, a műhely vloggere megmutatja, hogyan készítheted el. Otthon--Öt praktikus találmány, amivel átvészelheted otthonodban a forróságothttp://www.life.hu/otthon/20160628-ezekkel-a-kutyukkel-hutsd-le-a-forro-lakast.htmlImádjuk a nyarat, imádjuk a forróságot, ez nem is kérdés. De a panel tizedik emeletén senki sem szeret 40 fokban párolódni – erre jöttek rá az alábbi praktikus kis kütyük feltalálói is. Hűtsd le magad otthonodban egy takarószellőztetővel vagy egy jeges párnával. Otthon--Őrület! Két srác a panel konyhájából csinált medencéthttp://www.life.hu/otthon/20160629-ket-orosz-srac-a-panel-lakasuk-konyhajabol-csinalt-medencet-es-jot-lubickolt.htmlA ruszki wellness nem ismer határokat. A két férfinak olyan melege volt, hogy fogták és vízzel engedték tele a konyhát, majd jót lubickoltak. Otthon--Centralia, a pokol tüzén égő városhttp://www.life.hu/otthon/20160627-az-egyesult-allamok-kiserteties-elhagyatott-varosai-masodik-resz.html1981-ben több mint 1000 lakosa volt, 2010-ben már csak öt főt számláltak a Pennsylvania állambeli Centralia városában. Bár a településen uralkodó körülményekhez képest még az is csoda, hogy egyáltalán maradtak itt lakosok. OtthonOrigoSzínek a konyhába - Mit használj, és mit kerülj el?http://www.life.hu/otthon/20160627-szinek-a-konyhaban-mit-hasznalj-es-mit-jobb-elkerulni.htmlA konyha az otthon lelke, a közös családi beszélgetések és persze a nagy lakomák színhelye. Éppen ezért egyáltalán nem mindegy, milyen színek uralkodnak ebben a helyiségben, és azok milyen hangulatot árasztanak magukból. Otthon--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.