Ez történik, ha nem mosod hetente az ágyneműdet

Forrás: Thinkstock -
otthon ágynemű mosás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gyakran hetekig nem mosod az ágyneműdet, mert inkább foglalkozol a ruhákkal, az ingekkel, és amúgy is, nem koszos az még? A legfrissebb kutatási eredmények szerint hetente mindenképp ki kellene mosni az ágyneműket – el is áruljuk, miért!

Úgy véled, az ágyad tiszta, hiszen nem cipővel fekszel be, ráadásul piszkot és koszt sem viszel oda? Nagyon tévedsz: Dr. Lisa Ackerley orvos szerint ugyanis

ha elmarad a heti ágyneműmosás, akkor bizony komoly vírusokra és fertőzésekre kell hogy számíts

írja a Daily Mail.

Forrás: Thinkstock

"Elég, ha csak mindenki belegondol, mit is csinál az ágyban az alváson kívül. Ott van a kávézás, a nassolás, és még nem beszéltünk arról, hogy

sokan a kutyával vagy a macskával alszanak együtt.

Persze fontos az is, hogy mi milyen állapotban fekszünk be az ágyba, mennyire vagyunk piszkosak, izzadtak" – vallja a szakértő, aki el is árulta, mik okozzák még a fő problémákat

Baktériumok, élesztők, gombák, vírusok

Hiába fekszünk be tisztán az ágyba, a testnedvekkel nem tudunk mit kezdeni. Ott van a nyál, az izzadság, amik kiváló táptalajul szolgálnak a fenti kis kórokozóknak. Ha ezek elszaporodnak, bizony könnyen elkaphatunk akár egy húgyúti fertőzést vagy tüdőgyulladást is.

A lábgomba és Candida táptalaja is lehet a piszkos ágynemű, és azt is nagyon sokszor elmondták már a szakértők, hogy bizony ha valaki megfázott, vagy influenzás, a szokottnál is többször kell ágyneműt mosni, hogy még kevesebb legyen a kórokozók szaporodásának az esélye.

A poratkák miatt is érdemes gyakran ágyneműt mosni, ők ugyanis felelősek lehetnek az allergiáért is.

Legyen tiszta az ágyad!

Szakértők szerint próbálj minimum 60, de lehetőleg 90 fokon ágyneműket mosni, előtte pedig porszívózd át az ágyat is. Maximum három napig viseld a pizsamát, utána mosd ki, és mindig tisztán feküdj le aludni – lehetőleg zuhanyozz le lefekvés előtt!
Így használd 2017 színét az otthonodban http://www.life.hu/otthon/20161212-a-pantone-intezet-megvalasztotta-2017-ev-szinet-a-lombzoldet.htmlEltelt egy újabb év, ezt pedig mi sem jelzi jobban, mint hogy a neves Pantone Intézet ismét kiatta iránymutatását a következő esztendőre. 2017 színe az egyszerű, mégis nagyszerű 15-0343 kódú Greenery, azaz lombzöld lett. OtthonThinkstockElképesztő stílus - Így él Dukai Reginahttp://www.life.hu/otthon/20161207-dukai-regina-otthona-stilus-elengancia.htmlDukai Regina Instagram oldalára időnként otthonáról is feltölt egy-egy képet. Most összeszedtünk néhányat, hogy te is lásd, milyen csodaszép lakásban éli mindennapjait a modell. Otthon--A hónap színe: az ünnep aranyló csillogásahttp://www.life.hu/otthon/20161205-december-honap-szine-a-lakberendezesben-az-arany.htmlAz arany szín a hétköznapokban is mutatós tud lenni, az ünnepek közeledtével azonban szinte kötelező becsempészned egy-egy aranylóan csillogó kiegészítőt otthonodba. December hónap színe a lakberendezésben mi más is lehetne, mint az arany. OtthonThinkstockÍgy lesz nyugis az ünnepi időszak - Növények, amelyek javítják a hangulatodathttp://www.life.hu/otthon/20161130-novenyek-viragok-amelyek-javitjak-otthonodban-a-hangulatodat.htmlBár a karácsony a szeretet ünnepe, sokaknak mégis ez az egyik legstresszesebb időszak az évben. Annak érdekében, hogy az ünnepi várakozást kicsit nyugisabban vészeld át, érdemes segítségül hívnod néhány természetes hangulatjavítót. Mutatjuk, mik azok a szobanövények, amik hozzájárulhatnak a stresszmentes hétköznapokhoz. Otthon--István Dani örökbe fogadta a kis Tivadarthttp://www.life.hu/otthon/20161204-istvan-dani-radios-musorvezeto-orokbe-fogadta-tivadar-cicat.htmlIstván Dani, a Music FM műsorvezetője nagyon kicsi lakásban él, így eddig eszébe sem jutott, hogy lakótársa legyen. Otthon--Less be Sarka Kata új otthonába http://www.life.hu/otthon/20161206-sarka-kata-gyermekei-tobb-ajandekot-is-kaptak-nezd-meg-az-uj-otthonukat.htmlA csinos műsorvezető megmutatta a követőinek, mit kaptak a gyermekei a Mikulástól. Persze, ajándék bőven volt a kiscsizmákban. OtthonOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.