Psota Irén lakásába nem költözött be az örökös: árulják az otthont

Forrás: MTI/Kollányi Péter -
Psota Irén lakás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tavaly februárban távozott a Nemzet Színésze, budai lakása azóta is üresen áll. A művésznő otthonát nővére unokája örökölte, de nem költözött be. Helyette árulják az ingatlant az elhunyt színésznő barátnője szerint.

Tavaly február végén hunyt el Psota Irén, a Nemzet Színésze, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész. 86 évesen halt meg, de legjobb barátnője szerint még azon a napon is sugárzott a boldogságtól. A művésznő szeretett budai otthonát nővére unokájára hagyta, de a lakás üresen áll.

Psota Irén budai otthona üresen áll Forrás: MTI/Kollányi Péter

"Úgy tudom, hogy a lakását a nővérének az unokája örökölte. Mivel ő nem szeretett itt élni, ezért

elszállítottak pár dolgot a lakásból, amire szükségük volt, azóta üresen áll, nincs semmi mozgás, eladó.

Bízom benne, olyan emberek veszik meg, akik méltók lesznek a barátnőm emlékéhez" - mondta a művésznő legjobb barátnője a Ripostnak. Hozzátette, unokahúgával rokonlelkek voltak, így nem is volt kérdés, hogy ki lesz az örökös. "Sok időt töltöttek együtt, azon kívül, hogy rokonok voltak, rokonlelkek is. Irén imádta a kutyáját is! Egy kis terrier volt. Ő is a testvér unokájához került. Annyit tudok, hogy még mindig depressziós az állat, látszik rajta, hogy hiányzik neki a gazdája. Ezzel nincs egyedül" - árulta el a barátnő.

Árpa Attila: "Inkább az országúti karambol mellett döntenék" http://www.life.hu/sztarok/20170113-arpa-attila-a-szinesznek-nagyon-sok-noi-rajongoja-van.htmlBár a színészt kemény férfinak ismeri az ország, az életben szívesen kikerüli a nőkkel folytatott vitákat. TV + SztárokFotó: Bielik István - OrigoSarka Kata nyilatkozott Hajdú Péter új barátnőjéről: a gyerekek is tudják, hogy vanhttp://www.life.hu/sztarok/20170113-sarka-kata-tovabbra-is-azt-allitja-hogy-hajdu-peternek-uj-baratnoje-van.htmlVégleg vége Sarka Kata és Hajdú Péter házasságának –ezt egybehangzóan állítja az egykori pár mindkét tagja. Abban viszont, hogy Hajdúnak van-e új barátnője, már ellentmondanak a nyilatkozatok. Hajdú leszögezte, hogy nincs, míg Kata folyamatosan arról nyilatkozik, hogy Peti már továbblépett, és talált valakit. TV + Sztárok--Kasza Tibi és Nacsa Olivér együtt koktélozik Miamibanhttp://www.life.hu/sztarok/20170113-kasza-tibi-nem-hiszed-el-kivel-futott-ossze-miamiban.htmlBár a népszerű műsorvezető már több napja élvezi Amerika mesés partjait, nem gondolta volna, hogy egy régi barátja is itt pihen éppen. TV + Sztárok--Lagzi Lajcsiékat megdöbbentette a vádemelés: úgy hiszi, koncepciós per folyik ellenehttp://www.life.hu/sztarok/20170113-lagzi-lajcsi-es-csaladja-megdobbent-a-vademelesen-koncepcios-pernek-veli.htmlLagzi Lajcsit és családját is megdöbbentette a vádemelés. A mulatóssztár továbbra is fenntartja, hogy ártatlan és úgy véli, hogy koncepciós eljárás folyik ellene. TV + Sztárok--Jamie Foxx egy budapesti vécében: videó! http://www.life.hu/sztarok/20170113-jamie-foxx-budapest-igy-viccelodik-a-fovarosban-a-sztar-foto.htmlA legújabb Robin Hood-filmet Magyarországon forgató Oscar-díjas világsztár a Liszt Ferenc reptér férfivécéjében kezdett bele az ész nélküli videózásba. TV + Sztárok--Kovács Kati és Koncz Zsuzsa viszályáról újabb részlet derült ki: Jávorszky Béla zenei szakíró beszélthttp://www.life.hu/sztarok/20170113-kovacs-kati-es-koncz-zsuzsa-viszalyarol-javorszky-bela-zenei-szakiro-beszelt.htmlSokáig senki nem tudta, hogy bármilyen ellentét is feszülne a két nagy énekesnő között. Aztán egy Kovács Katival készült interjúban kiderült, hogy az énekesnő neheztel egy pályatársára. Minden szakmabeli egyből tudta, hogy az illető kolléga nem lehet más, mint Koncz Zsuzsa, és egyre több részlet derült ki arról is, hogy mi a viszály oka. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.