Épületek, amelyek hamarosan a földdel lesznek egyenlők

Forrás: Thinkstock -
süllyedés műemlék épület
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hanyag tervezés? Rossz természeti viszonyok? Esetleg a klímaváltozás? Számos oka lehet annak, ha egy épület süllyedni kezd, és a folyamatot bizony sok esetben nem lehet megállítani. Következzen öt épület, ami egyre közelebb kerül ahhoz, hogy eltűnjön a föld színéről. 

Millennium Tower

A San Franciscóban található 58 emeletes Millennium Tower nevezetű felhőkarcolót 2009-ben adták át. Az épületet manapság a „San Franciscó-i ferde toronynak” nevezik, a megépülése óta ugyanis körülbelül 40 centimétert süllyedt, és 5 centimétert dőlt oldalra. A város vezetői és az ingatlanfejlesztők egymásra mutogatnak. Míg a város beperelte a fejlesztőt, arra hivatkozva, hogy nem jelezte a süllyedést a tulajdonosoknak, addig a fejlesztő szerint a szomszédos vasútállomás építetése gerjesztette a problémát. A végleges okot tehát még nem találták meg, de ha megtalálják is, az sem jelent majd nagy vigaszt a lakástulajdonosoknak, hiszen otthonuk elvesztette az értéke jelentős részét.

A Millennium Tower megépülése óta 40 centimétert süllyedt, és 5 centimétert dőlt oldalra Forrás: AFP

Sinking Bell Tower

A Fülöp-szigeteki Laoagban található Szent Vilmos-apátság leginkább az egyik süllyedő harangtornyáról híres. Érdekesség, hogy a torony 85 méterre található a templomtól, és még 1612-ben építették, homokos talajra. Az épület lassan, de biztosan folyamatosan süllyed, évenként körülbelül 2,5 centimétert. A helyiek azt beszélik, hogy annak idején, amikor megépült, még lóháton is be lehetett férni a bejáratán, manapság már viszont bizony egy átlagos embernek le kell hajolnia, ha be akar lépni.

A Sinking Bell Tower évenként körülbelül 2,5 centimétert süllyed Forrás: Wikipedia

Palacio de Bellas Artes

A Mexikóvárosban található Palacio de Bellas Artes, magyarul a Szépművészetek Háza nevű épületnek nem csak az a különlegessége, hogy a megépítése óta öt métert süllyedt, hanem az is, hogy Adamo Boari olasz építész mellett a magyar Maróti Géza is részt vett a tervezésben. Az épületet az 1900-as évek elején kezdték építeni, és 1934-ben nyitották meg. A szakértők szerint a süllyedést úgy lehetne megállítani, ha visszabontanák az épület grandiózus, hihetetlenül nagy súlyú kupoláját.

A Palacio de Bellas Artes a megépítése óta öt métert süllyedt Forrás: AFP

Tadzs Mahal

A Tadzs Mahal építését 1632-ben Sáh Dzsahán mogul sah rendelte el gyermekszülésben elhunyt szeretett felesége, Mumtáz Mahal emlékére. A sah történetírója, Muhammad Salih Kanbo iratai szerint az építkezés 20 évig tartott, és összesen 20 ezer ember vett részt a munkálatokban. A gyönyörű épület évente több mint hárommillió látogatót vonz, ám a szakértők szerint hamarosan be kell zárni kapuit a turisták előtt. Az elmúlt harminc évben az épületegyüttes egyik minaretje 3,5 centimétert süllyedt, a fából készült alapzat erősen korhad, a hatalmas gépjárműforgalom pedig a síremlék állagát veszélyezteti.

A Taj Mahal egyik minaretje 3,5 centimétert süllyedt az elmúlt 30 évben Forrás: Thinkstock

Velence

Listánk utolsó szereplője nem egy épület, hanem egy konkrét város. Az Adriai-tenger északi részén lévő mocsaras Velencei-lagúnában fekvő város már évtizedek óta süllyed, és enyhén kelet felé billen. A települést rendszeresen elönti a dagály, a lagúna vízszintje évente körülbelül két milliméterrel emelkedik, a város pedig ugyanekkora ütemben süllyed, ez így összességében négy milliméternyi tengerszint-emelkedést jelent.

Velence két millimétert süllyed évente Forrás: Thinkstock
Less be Keira Knightley 6 millió dolláros, New York-i otthonába!http://www.life.hu/otthon/20170127-keira-knightley-eladta-new-yorki-luxusotthonat.htmlA gyönyörű színésznő nemrég adott túl New York-i luxusotthonán, nem kevesebb, mint 6 millió dollárért. Less be az elbűvölő lakás falai közé! OtthonOrigoCsigalépcsők varázslata - Káprázatos fotósorozathttp://www.life.hu/otthon/20170126-maria-pasvantova-fotosorozata-csigalepcsokrol.htmlEgy csigalépcső a funkcióján túl igazi gyöngyszeme, kiegészítője lehet egy lakásnak. A müncheni székhelyű szabadúszó fotós, Maria Pasvantova is meglátta a csigalépcsőkben rejlő varázslatot, amit fotósorozatában meg is örökített az utókor számára. OtthonOrigoÖt érdekesség, amit tudnod kell az Obama család új lakhelyérőlhttp://www.life.hu/otthon/20170125-erdekessegek-obamaek-uj-lakhelyerol-kaloramarol.htmlTrumpék beköltöztek, Obamáék kiköltöztek - de nem mentek messzire! Ahogy azt már megírtuk, a leköszönő elnök és családja Washingtonban D. C.-ben marad, egészen pontosan annak Kalorama nevű, igen kifinomult hangulatú, kertvárosias környékén telepszik le. Korábban képeket is mutattunk már új házukról, most pedig néhány érdekességet is elárulunk a Kalorama szomszédságról. Otthon--Így alakítja majd át Donald Trump egy aranyozott giccspalotává a Fehér Házathttp://www.life.hu/otthon/20170124-mennyire-alakithatja-at-a-trump-csalad-a-feher-hazat.htmlA Trump család korábbi otthonát látva bizony van ok az aggodalomra. A New York-i luxuspenthouse berendezését a 18. századi Franciaország inspirálta, az ingatlan egy giccses aranykalitka. Vajon az újdonsült amerikai elnök ugyanezt a vonalat szeretné majd továbbvinni új otthonában is? Meglehet, a Fehér Ház szigorú szabályai viszont (szerencsére) nem adnak neki teljesen szabad kezet. OtthonThinkstockOmladozó kastélyok építőkockákból – Elképesztő látványhttp://www.life.hu/otthon/20170117-elhagyatott-kastelyok-epitokockakbol.htmlMíg az enyészet szélén álló, elhagyatott kastélyokról készült fotók nézegetése közben a hideg futkos a hátadon, addig az elhagyott kastélyokról készült elképesztő makettek láttán garantáltan tátva marad a szád. Otthon--Rossz energiák az otthonodban - Lehet, hogy a lakásod miatt vagy balszerencsés?http://www.life.hu/otthon/20170116-szerencsetlenseget-hozo-dolgok-az-otthonodban.htmlArra törekszel, hogy otthonod egy pozitív energiájú, komfortos családi kuckó legyen? Akkor az alábbi, szerencsétlenséget és rossz energiát sugárzó dolgoktól érdemes minél előbb megszabadulnod. Oké, lehet, hogy nem vagy egy babonás típus, de jobb biztosra menni, nem igaz? OtthonThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.