Tíz éve áll elhagyottan a gyilkos szekta egykori temploma

Forrás: Northfoto -
szekta elhagyott épületek egyház elhagyott helyek templom
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Több mint 10 éve üresen áll, és lassacskán teljesen összeomlik ez az Egyesült Államokban, azon belül is Miamiban található templom. Az épület falai között egykor egy veszélyes szekta tartotta szeánszait.

Nation of Yahweh egyház egy fekete felsőbbrendűséget hirdető közösség, az egyik legellentmondásosabb fekete izraelitákból álló csoport. Az 1979-ben alapított szektát gyakran szokták gyűlöletcsoportként is emlegetni. A vallási közösséget egy bizonyos Hulon Mitchell Jr. alapította, aki később Yahweh ben Yahweh néven tevékenykedett. Yahweh és hívei úgy gondolták, hogy az afroamerikaiak testesítik meg valójában Izrael kiválasztott népét, ezért vissza kell foglalniuk országukat, Izraelt.

A Nation of Yahweh egyház egykori temploma Forrás: Northfoto

Az egyháznak létezett egy szűkebb belső köre, a Testvériség, ahova csak véráldozat révén lehetett bekerülni. A leendő tagoknak állítólag egy "fehér ördögöt", azaz egy fehér embert kellett megölniük a bekerüléshez. Yahweh pedig elvárta, hogy a véráldozat bizonyítékaként egy levágott fejet vagy fület mutassanak be neki.

Egy Washington Postban megjelent interjú szerint a 80-as évekre a szektának több mint 20 ezer követője lett. Yahweh királysága fölött azonban hamarosan sötét felhők gyülekeztek. A férfi a 90-es években bíróság elé került, úgy találták, hogy köze lehetett 14 gyűlöletgyilkossághoz, valamint terrorizmus gyanújával is megvádolták. Végül 18 év börtönre ítélték, 9 év után azonban kegyelmet kapott, és 2001-ben szabadon engedték azzal a feltétellel, hogy semmilyen módon nem léphet kapcsolatba korábbi híveivel. A férfi 2007-ben hunyt el prosztatarákban, 71 évesen.

A Miamiban található templom az egyház alapítójának halála óta üresen áll, bár a mozgalom elvileg még ma is aktív.

/1702/T_z__20172815434

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.