Less be Richard Gere romantikus panziójába!

fogadó Richard Gere otthon panzió
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
New Yorktól csupán egy órányira, Belford csendes városában található az a hangulatos kis vendéglő, aminek tulajdonosa nem más, mint a Micsoda nő sztárja, Richard Gere. 

A The Bedford Post Inn nevű szállót még 2007-ben nyitotta meg a színész korábbi feleségével, Carey Lowell-lel és üzleti partnerükkel, Russell Hernandezzel. A házaspár egy közös lovaglásuk alkalmával bukkant rá a fogadóra és a hozzá tartozó 5 hektáros birtokra, és annyira megtetszett nekik az épület és a vidék, hogy rögtön megvásárolták. A páros renováltatta az 1762-ben épült parasztházat, majd egy nyolcszobás fogadóvá alakíttatták át, két étteremmel kiegészítve.

Az istállókból például jógastúdiót és kávézót alakítottak ki, amiket az eddigi tapasztalatok szerint imádnak a helyiek. A színész a felújításokról így nyilatkozott a Travel and Leisure magazinnak: "A pajtákat nemcsak felújítottuk, hanem újra lélekkel töltöttük meg. Olyan remek akusztikájú helyiségeket hoztunk létre, ahol akár koncerteket is rendezhetünk, és különféle jótékonysági rendezvényeknek is remek helyszínéül szolgálnak majd."

Neked hogy tetszik ez a meghitt kis búvóhely?

/1702/Less_2017217132824Egy lebontásra ítélt tuberkulóziskórház utolsó pillanataihttp://www.life.hu/otthon/20170215-egy-elhagyott-tuberkolozis-korhaz-az-egyesult-allamokban.htmlNéhány évtizeddel ezelőtt több száz beteget kezeltek itt, nemrég viszont kimondták az épület halálos ítéletét. Nézd meg egy bontás előtt álló hajdani kórház utolsó képeit. Otthon--A férfi, aki berendezte Christian Grey dögös luxusotthonát http://www.life.hu/otthon/20170214-nelson-coates-a-sotet-otven-arnyalatanak-latvanytervezoje-mesel.htmlNéhány napja megérkezett végre A szürke ötven árnyalata című film folytatása, A sötét ötven árnyalata. Ez alkalomból a film látványtervezője, Nelson Coates osztott meg egy-két érdekes kulisszatitkot az amerikai Elle Decorral. Otthon--A Penn Hills Resort nevű egykori szerelmi fészek pusztulásahttp://www.life.hu/otthon/20170213-penn-hills-resort-elhagyott-szerelmi-feszek-hotel.html"A szerelemnek múlnia kell" - ez lehetne a mottója Pennsylvania északkeleti részén található hajdani romantikus szállónak is, amit egykor kifejezetten nászutasok és szerelmespárok kikapcsolódására építettek. Az üdülőkomplexumon az elmúlt évek alatt az enyészet lett úrrá. OtthonOrigoMesebeli kastélyok a valóságbanhttp://www.life.hu/otthon/20170210-kulonleges-kastelyok-a-vilagban.htmlAz évszázadokkal ezelőtt épült kastélyoknak és váraknak olyan misztikus hangulatuk van, ami egyszerűen magával ragadja az embert. Építészeti remekművek, amelyek egy letűnt korba kalauzolnak bennünket. A következőkben öt igazán különleges kastélyt mutatunk be. OtthonThinkstockA világ legkáprázatosabb könyvesboltjaihttp://www.life.hu/otthon/20170203-a-vilag-legszebb-konyvesboltjai.htmlIrodalmi remekművek, amelyek építészeti remekművekben kaptak otthont. Az alábbiakban olyan különleges könyvesboltokat mutatunk be, amelyek önmagukban is valódi turistalátványosságként funkcionálnak. Otthon--Épületek, amelyek hamarosan a földdel lesznek egyenlőkhttp://www.life.hu/otthon/20170130-hires-epuletek-amelyek-egyre-sullyednek.htmlHanyag tervezés? Rossz természeti viszonyok? Esetleg a klímaváltozás? Számos oka lehet annak, ha egy épület süllyedni kezd, és a folyamatot bizony sok esetben nem lehet megállítani. Következzen öt épület, ami egyre közelebb kerül ahhoz, hogy eltűnjön a föld színéről. Otthon--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.