Korda Gyurinak és Balázs Klárinak elege van a felújításból

Forrás:Korda György és Balázs Klári Facebook -
Korda György felújítás Balázs Klári
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Korda Gyuri és Balázs Klári kiköltözött a fényűző Velencei-tó mellett található, kacsalábon forgó palotájukból, és megkezdték a felújítást a budapesti Korda-villában, hogy ott folytassák az életüket. Nem sikerült azonban jó brigádot választani, sok a bosszúság a munkálatok miatt, és Korda Gyuriéknak már elegük van.

Nagyon nehéz tisztességes és precízen dolgozó szakembereket találni, elsőre Korda Gyurinak és Balázs Klárinak sem sikerült. A házaspár nemrég eladta a Velencei-tó mellett található otthonukat, hiába imádtak ott élni. Belátták, hogy az ő korukban már nem lehet annyit ingázni, ezért sokkal jobb lesz nekik Budapesten. Meg is kezdték a fővárosban található Korda-villa felújítását, de nem sikerült elsőre jó brigádot választani, ami rengeteg bosszúságot okozott.

Belefáradtak a felújításba Forrás:Korda György és Balázs Klári Facebook

"Mi a legfelső szinten lakunk, így először azt újítottuk fel. Aki már újított fel lakást, az pontosan tudja, mennyi méreggel jár egy ilyen munka, ha nem találja meg a megfelelő szakembert.

Mi is először nagyon melléfogtunk, rengeteg baj volt az első brigáddal.

Pontatlanok voltak, nem azt csinálták, amiket kértünk, és még hosszasan sorolhatnám. A végén el is küldtük őket. Utána találtam egy rendes társaságot. Ők pontosan, precízen és nem utolsósorban nagyon szépen dolgoznak. Persze ez sem véd meg attól, hogy késsenek a megrendelt termékek, vagy három ablak helyett csak egyet küldjenek. A lelki szemeim előtt már látom az elkészült épületet, és tudom, mennyire szép lesz, de

most már nagyon elegem van a hónapok óta tartó hadiállapotokból"

– mondta a Kiskegyednek Balázs Klári.

A hónap színe: az üde pasztellsárgahttp://www.life.hu/otthon/20170306-marcius-honap-szine-a-lakberendezesben-a-pasztellsarga.htmlKora reggel az ablakon keresztül selymesen beszűrődő napsugarak halvány színe – ez a pasztellsárga, ami tökéletesen átadja a nyiladozó természet, az üde tavasz érzését. Nem is választhattunk volna megfelelőbb árnyalatot március hónap színének. Otthon--A milliárdosok nyári játszótere a Hawaii-szigetekenhttp://www.life.hu/otthon/20170302-kohanaiki-luxusklub-a-milliomosoknak-a-hawaii-szigeteken.htmlA Hawaii-szigetekre évente átlagosan nyolcmillió turista látogat el, közülük azonban csak maximum néhány százan lehetnek, akik nyaralásukat a Kohanaiki nevezetű luxusklubban töltik. OtthonOrigoMilliókat költ új otthonára Bereczki Zoltánhttp://www.life.hu/otthon/20170304-milliokat-kolt-uj-otthonara-bereczki-zoltan-szinesz.htmlÉpítkezésbe fogott Bereczki Zoltán. A színész maga álmodta meg új otthonát, és azt is elmondta, melyik helyiség kapja majd a főszerepet. Otthon--"Ha közel akarok kerülni önmagamhoz, elég, ha kint a fák között eltölthetek pár órát " - indul a Revolúció Nyul Zsuzsival http://www.life.hu/otthon/20170228-revolucio-oko-magazin-az-ozone-networkon-interju-nyul-zsuzsival.htmlNem is gondolnád, hogy a hétköznapokban mennyi mindent megtehetnél azért, hogy csökkentsd háztartásod ökológiai lábnyomát. Bizony, a környezettudatosság egyáltalán nem luxus többé! Ha pedig ezentúl követed az Ozone Network legújabb műsorát, megtudhatod, mi mindent változtass a mindennapjaidban annak érdekében, hogy egy zöldebb, fenntarthatóbb életet élhess. Interjú a vasárnap startoló Revolúció című magazinműsor kreatív producerével, Nyul Zsuzsival. OtthonFotó: Mudra László - OrigoÖt film, amibe legszívesebben beköltöznénkhttp://www.life.hu/otthon/20170301-oscar-dijas-filmek-enteriorjei.htmlTúl vagyunk a 89. Oscar-díj átadón, ahol idén is megannyi remek alkotást díjaztak. Bár a gálának már vége, mi még maradunk egy kicsit az Oscar-díjas filmek bűvkörében. Vannak filmek, amiket nézve nem csak a színészeken ragad meg az ember szeme, hanem bizony a díszleten is. Otthon--Pintér Tibornak új lakótársa vanhttp://www.life.hu/otthon/20170302-pinter-tibor-uj-lakotarsra-talalt.htmlPintér Tibor egy ideje ismét a szinglik táborát erősíti. Már az Édes életben sem látható együtt egykori szerelmével, Ács Beával. A sztár magányosan hajtja álomra a fejét, egyik este azonban váratlan látogató várta otthon egy fellépése után... OtthonOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.