Álomotthonok - Idilli családi ház Szentendrén

luxus Szentendre enteriőr otthon belsőépítészet álomotthon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kreatív játék a fénnyel, a színekkel, a terekkel - Szén Molnár Tamás belsőépítész legújabb projektjében egy szentendrei családi házat alakított valódi luxusotthonná. Álomotthonok sorozatunk következő részében ismét beleshetünk a kulisszák mögé.

A nagyjából 200 négyzetméteres, kétszintes családi ház 10-15 éve épült, Tamás elmondása alapján nagyon jó minőségben, de nem igazán szép anyagokból. A megrendelő mindenképpen Szén Molnár Tamásra szerette volna bízni otthona átalakítását, mivel ismerte Tamás korábbi munkáit, a kiváló minőséget, amit képviselnek.

A lakás uralkodó színei a natúr fa és fehér, ezeken kívül pedig a kék és annak zöldes árnyalatai Forrás: Szén Molnár Tamás

Így készül az álomotthon

Az ingatlant egy négyfős család számára kellett megtervezni. A megrendelők elsődleges szempontja a komfortosság és az igényeik szem előtt tartása volt a tervezés során. Az átalakítás szakmai kérdéseiben Tamásra bízták a döntéseket.

A megrendelők számára fontos volt, hogy a közösségi tér, mint a konyha és a nagy étkező egybe nyíljon, valamint hogy a nappaliban kényelmesen tudjanak közösen tévét nézni. A hálószobákat azonban mindenki számára a nyugodt elvonulás helyének tekintették.

A megrendelők számára fontos volt, hogy a közösségi tér, mint a konyha és a nagy étkező egybe nyíljon Forrás: Szén Molnár Tamás

Szén Molnár Tamást elmesélte, hogy munkája során általában kifejezetten inspirálja, ha ügyfeleinek konkrét elképzelése van. Ilyenkor a legjobb megoldások érdekében megpróbál a megrendelő „bőrébe bújni", és nem csak az ő kérdéseikre választ adni, hanem további ötleteket, igényegeket is felvetni, olyanokat, amelyek nekik akár eszükbe sem jutna. Ez Tamásnak is mindig egy nagyon izgalmas feladat, hiszen egyrészt az ügyfelek is hálásak érte, másrészt pedig számára is újabb lehetőségeket teremt és változatosabbá teszi a munkáját.

A megrendelők kérdéseire Szén Molnár Tamás igyekszik jó válaszokat adni, és a végiggondolt, jól megindokolt válaszokat - még ha szokatlanok is -, az ügyfelek el szokták fogadni.

A két kamaszlány szobáiban a natúr színeken kívül, törten ugyan, de a rózsaszín, zöld és a sárga is megjelenik Forrás: Szén Molnár Tamás

Szén Molnár Tamás

Minden egyes munkámnál úgy dolgozom, mintha a megtervezendő ingatlan a sajátom lenne, de ha a megrendelővel valamilyen módon még az élethelyzetünk is hasonló, még könnyebb átélnem az övét...

A lakás uralkodó színei a natúr fa és fehér, ezeken kívül pedig a kék és annak zöldes árnyalatai köszönnek vissza a helyiségekből. A két kamaszlány szobáiban a natúr színeken kívül, törten ugyan, de a rózsaszín, zöld és a sárga is megjelenik. A nappaliból a lépcsőház felé nyíló ajtóba színes üvegek kerültek, így mikor a nyugati napfény átsüt rajta, különleges színes fényjáték jelenik meg a lépcsőházban.

A nappaliból a lépcsőház felé nyíló ajtóba színes üvegek kerültek, így mikor a nyugati napfény átsüt rajta, különleges színes fényjáték jelenik meg a lépcsőházban Forrás: Szén Molnár Tamás

Az ingatlan alaprajzi elrendezése már az átalakítás előtt sem volt rossz, de Tamásnak így is hozzá kellett nyúlnia két falhoz, a fürdőszobákat pedig szinte teljesen át kellett tervezni, a vizes kiállásokat át kellett helyezni. Az otthon új enteriőrjeinek kialakításakor Szén Molnár Tamás minőségi anyagokat használt: a fő fa furnér amerikai dióból, a padló fehérített tölgyből készült, a konyhapultnál, valamint a kandallónál pedig kompozit kövek köszönnek vissza.

Szén molnár Tamásnak a fürdőszobákat teljesen át kellett terveznie, a vizes kiállásokat át kellett helyeznie Forrás: Szén Molnár Tamás

Tamás elmondása szerint az otthon tervezése nagyjából öt hónapig tartott, míg a kivitelezés még egyszer ennyi időt vett igénybe.

Szén Molnár Tamás

"Tapasztalataim szerint a belsőépítész hangolja finomra a házat, sokszor ő fogja össze a társtervezők, kivitelezők, társművészek munkáját. A tervezés döntések sorozata, összetett problémamegoldás: az igények, a funkcionalitás, az esztétika és a rendelkezésre álló anyagi források összehangolása. A jó döntéshez pedig a megfelelő szempontok figyelembevétele vezet."
Íme, a Wall Street valódi farkasának luxusotthonahttp://www.life.hu/otthon/20170411-jordan-belfort-a-wall-street-farkasa-eladja-luxusotthonat.htmlHa láttad A Wall Street farkasa című filmet, akkor biztosan nem kell bemutatnunk a Leonardo Dicaprio által megformált Jordan Belfort karakterét. Jordan Belfort a valóságban is igen izgalmas és luxuséletet él, a következő káprázatos kúria is egykor az ő ingatlanportfólióját gyarapította. OtthonOrigoHozz fényt az otthonodba - Inspirálódj ötleteinkből!http://www.life.hu/otthon/20170410-hozz-fenyt-az-eletedbe-atlagos-lampaktol-es-extrem-megoldasokig.htmlEgy karakteres lámpa – vagy egyéb fényforrás – nem csak világossággal, hanem stílussal is megtölti a teret. A következőkben az extrémitásé lesz a főszerep – hozz fényt az életedbe különleges megoldásokkal. OtthonOrigoKezdd el az ünnepi készülődést - Szívmelengető húsvéti dekorációkhttp://www.life.hu/otthon/20170405--igy-dobd-fel-a-lakast-husvetra-inspiraciok.htmlVidám tavaszi árnyalatok és üde, színpompás virágok - közeledik a húsvét, ideje hát tavaszi, ünnepi díszbe öltöztetned az otthonodat. A következőkben a lakás húsvéti dekorációjához szeretnék egy kis inspirációt adni. OtthonOrigoA tavaszi nagytakarítás 5 legutálatosabb része http://www.life.hu/otthon/20170403-a-nagytakaritas-5-legutalatosabb-resze.htmlA takarítás – főleg az emberpróbáló tavaszi nagytakarítás – valószínűleg senkinek sem a kedvenc elfoglaltsága, és abban is biztosak vagyunk, hogy a takarításon belül mindenki tudna mondani legalább egy olyan procedúrát, amit kifejezetten gyűlöl. Nos, mi a következőkben összegyűjtöttük a nagytakarítás öt legutálatosabb részét. OtthonThinkstockA hónap színe: a hamvas cseresznyevirághttp://www.life.hu/otthon/20170331-aprilis-honap-szine-a-cseresznyevirag.htmlMinden tavasszal hófehér és világos rózsaszín sziromtenger borítja el Japán utcáit - ilyenkor jön el a szakura, azaz a cseresznyefa virágzásának ideje. Nem is lehetne hát ideálisabb árnyalatot választani április hónap színének, mint a halvány rózsaszín cseresznyevirágot. OtthonThinkstockSzobák és színek – Mutatjuk, melyik helyiséget milyenre fesd!http://www.life.hu/otthon/20170322-szinek-es-helyisegek-melyik-szobat-milyen-szinbe-oltoztesd.htmlA különböző színek különböző pszichológiai hatásokkal bírnak, nem mindegy hát, hogy otthonod helyiségeinek a falait milyen árnyalatba öltözteted. A következőkben néhány tanáccsal szeretnénk segíteni. OtthonThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.